Sport

Märcz Tamás: Akár a halállal is játszunk

Märcz Tamás szerint a magyar férfi vízilabda-válogatott nagyszerű teljesítményt nyújtott a spanyolok ellen 13-11-re megnyert világbajnoki csoportmérkőzésen, ugyanakkor a várható negyeddöntőt megelőző hat napban még tovább kell húzni felfelé csapata formáját.

Ugyanazokat a taktikai elemeket játszottuk, mint amiket Varga Dénes kiválása előtt is gyakoroltunk. Azt tudtuk, hogy ez egy fárasztóbb meccs lesz, ráadásul már Új-Zéland ellen is látszott, hogy sokkal nehezebb tíz emberrel végig játszani egy találkozót

– nyilatkozta a 45. születésnapját ünneplő szakember a dél-koreai Kvangdzsuban a csoportelsőségről döntő találkozót követően.

Mindenki egy picit többet vállal, Dumi hiányában egyel előrébb kellett lépnünk. Azért a csapatkapitányunk nem vesztettük el, ott van velünk

–  tette hozzá annak kapcsán, hogy az olimpiai- és világbajnok klasszis ujjtörés miatt elképzelhető, hogy az egész tornát csak a kispadról követheti végig.

A spanyolok elleni meccsel kapcsolatban Märcz Tamás megjegyezte, a három negyeden keresztül tartó kiváló védekezés hozta meg a sikert. Hozzátette, a negyedik negyedben elkövettek egy-két taktikai hibát, amit a spanyolok gyors lefordulásos gólokkal büntettek, ugyanakkor fizikailag nem őrlődtek fel.

Hat nap múlva újra egy nagyon fontos mérkőzés lesz, amelyen ismét a topon kell majd lennünk, de nem félek a folytatástól. Tudtuk, hogy ha ezt behúzzuk, akkor a rendelkezésre álló időben még feljebb tudjuk húzni a formánkat medencés és tornatermi edzésekkel, hogy még jobb állapotba kerüljünk. Minden lehetőséget, edzést, videózást megragadunk ennek érdekében

– mondta.

Ugyan a dél-afrikaiak elleni csoportmérkőzés még hátravan, de papírforma alapján ott nem lehet problémája a magyaroknak, a hat nap múlva sorra kerülő negyeddöntőben pedig jó eséllyel az A csoport második helyezettjével, az olimpiai bajnok Szerbiával, Montenegróval, vagy Görögországgal kerülhetnek szembe.

Mindegy, hogy melyik csapat jön, nagyon erős lesz, hogy úgy mondjam, az a halál oldal, mi pedig játszunk akár a halállal is.

A magyarok a csoport zárófordulójában a dél-afrikaiakkal találkoznak közép-európai idő szerint pénteken 1.30 órától.

Eredmény, vízilabda, férfiak, C csoport, 2. forduló:

Magyarország-Spanyolország 13-11 (4-2, 5-4, 3-0, 1-5)
gólszerzők: Zalánki 3, Jansik Sz., Sedlmayer, Manhercz 2-2, Angyal, Bátori, Vámos, Hárai 1-1, illetve Granados 3, Rocha Perrone, Munarriz 2-2, Bustos Sanchez, De Toro Dominguez, Mallarach, Fernandez 1-1

Magyarország: Nagy V. – Vámos, Bátori, Sedlmayer, Jansik Sz., Manhercz, Hárai, cserék: Angyal, Pohl, Mezei, Zalánki

Kiemelt fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik