Sport

Sorsoltak az EHF Kupában, de még így sem tudni, ki ellen játszanak majd a magyarok

Az európai szövetség bécsi székházában kedden tartották a kézilabda EHF Kupa-selejtező első és második fordulójának sorsolását. Az első körben magyar csapat a férfiaknál és a nőknél sem lesz érdekelt, írja az MTI.

  • Ami biztos, hogy osztrák ellenfele lesz a Vácnak, amely az osztrák bajnok WAT Atzgersdorf és az ezüstérmes Hypo Niederösterreich párharcának továbbjutója ellen kezd. A Hypo 42 év után veszítette el a bajnoki címet idén májusban.
  • A Debrecen a német TSV Bayer Leverkusen vagy a ciprusi AC Lacia együttesével találkozik. Az első meccseket október 12-én vagy 13-án Magyarországon, a visszavágókat egy héttel később idegenben rendezik.

Az Érd HC, valamint a címvédő Siófok KC a novemberi harmadik körben csatlakozik, annak a győztesei kerülnek a január elejétől február végéig tartó csoportkörbe.

  • A férfi mezőny második fordulójában a Csurgói KK ellenfele a török bajnoki ezüstérmes CIP Travel Antalyaspor vagy a román második helyezett Dobrogea Sud Constanta csapata lesz. A párharc első mérkőzését október 5-én vagy 6-án, a visszavágót 12-én vagy 13-án játsszák.

A Tatabánya és a Balatonfüred novemberben, a harmadik fordulóban csatlakozik a mezőnyhöz, itt is majd a győztesek kerülnek a február elejétől március végéig tartó csoportkörbe.

A mostani lesz az EHF Kupa utolsó kiírása a jelenlegi formában, mert az európai szövetség második számú klubsorozatát jövő nyártól Európa-ligának nevezik majd.

A nyitóképen a nőknél az előző szezonban aranyérmes siófoki csapat látható. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Image: 73913319, Sugár Bertalan (Berci) énekes, jelenleg jógaoktatóként dolgozik a DownDog  jógastúdióban., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.