Sport

Budapesten ismétlődik meg a sznúkervébé döntője

A rendszerint januárban sorra kerülő Magyar Snooker Gála rendhagyó különkiadással jelentkezik, ugyanis november 23-án megküzd egymással Budapesten a májusi világbajnoki döntő két szereplője, Judd Trump és John Higgins.

Új világbajnoka van a sznúkernek
Megismétlődött a 2011-es döntő, ám ezúttal nem a skót nyert.

A szervezők közlése szerint ahogy a korábbi gálákon, úgy ezúttal is kétszer lépnek fel a főszereplők, vagyis lesz egy délutáni és egy esti előadás is, sőt a világbajnoki trófea is látható lesz.

A sportág iránt kicsit is érdeklődőknek remek lehetőség két csúcsjátékost látni, a vb-győztes Trump ellenfele korábban négyszer, 1998-ban, 2007-ben, 2009-ben és 2011-ben szerzett világbajnoki címet. Aligha akar majd Budapesten alul maradni.

Kiemelt kép:  Nigel Roddis/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik