Sport

Még csak most alapították, de három éven belül BL-t nyerne a moszkvai kézicsapat

Korábban a témában:

Elég komoly projektbe vágtak Oroszországban, megalapították ugyanis a CSZKA Moszlva női kézilabdacsapatát. Nem ez a nagy vállalás, hanem az, amit a következő három évben terveznek elérni a klubbal. Szergej Siskarev, az orosz szövetség elnöke elmondta, hogy

  • az első évben a dobogóra vágyik a CSZKA;
  • második szezonjában már bajnok lenne;
  • három év múlva pedig a Bajnokok Ligájában akarnak a csúcsra érni.

Ehhez több orosz klasszist is leigazoltak, illetve van három légiósuk: a brazil kapus, Chana Masson, a svéd balátlövő, Sabina Jacobsen, és az észak-macedón jobbszélső, Sara Ristovska. A vezetőedző a dán Jan Leslie.

Az elmúlt években a Rosztov Don volt az oroszok kirakatcsapata, amely a legutóbbi öt szezonban négy bajnoki címet nyert. A BL-ben tavaly bronzérmet, idén ezüstöt nyertek, a Győr 25-24-re nyerte meg a 2019-es döntőt.

A nyitóképen az orosz válogatott Darija Dmitrijeva a 2018-as Eb-n, ő is a CSZKA-ban folytatja. Fotó: Jean Catuffe/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Fotó: Szigetváry Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.