Sport lineup

Megcsinálták a lehetetlent: januárban tök utolsók voltak, most ők a bajnokok

A St. Louis Blues nyerte a Stanley Kupát, miután a Boston Bruins vendégeként 4-1-re győzött az NHL-nagydöntő utolsó, hetedik mérkőzésén. A St. Louis története első bajnoki címét szerezte, három korábbi fináléjában még csak mérkőzést sem tudott nyerni.

Különösen úgy nagy bravúr ez, hogy januárban még a liga utolsó helyén állt a csapat. Korábban még egyetlen franchise sem lett bajnok, amely 30 mérkőzést követően sereghajtó lett volna.

A lehető legjobban kiélezte a 2019-es Stanley Kupa-döntőt a Blues és a Bruins, a párharc ugyanis a hetedik meccsen dőlt el csütörtökön hajnalban. A Boston játszhatott hazai jégen, ennek megfelelően nekiesett ellenfelének, Jordan Binnington tartotta pariban az övéit parádés védéseivel. A 17. percben, némileg váratlanul szerzett vezetést a St. Louis, Ryan O’Reilly piszkált bele a korongba a kapu előtt, Tuukka Rask pedig nem tudott menteni. Az előnyt Alex Pietrangelo duplázta meg, a vendégek úgy vezettek 2-0-ra, hogy mindössze négy kaput eltaláló lövésük volt az első harmadban.

A Boston hiába támadott többet a későbbiekben is, egyszerűen nem tudott mit kezdeni Binningtonnal, aki legendás teljesítményt nyújtott ezen a meccsen a kapuban. A harmadik harmad közepén aztán el is dőlt a mérkőzés, Brayden Schenn és Zach Sanford góljaival már néggyel vezetett a Blues, a Bruinstól pedig csak szépítésre futotta a későbbiekben, 1-4 lett a vége.

Az 1967-ben alapított St. Louis Blues története első Stanley Kupáját nyerte, 50 szezont kellett rá várni, ami negatív rekord volt.

Maradt egy megható gesztus a kupaátvételre: a Blues egyik legkitartóbb szurkolója a 11 éves Laila, aki egy rendkívül ritka betegségben szenved. A csapat magával vitte a kislányt Bostonba, majd ő is megcsókolhatta a jégen a Stanley Kupát.

Eredmény – Stanley Kupa-döntő, 7. mérkőzés

Boston Bruins-St. Louis Blues 1-4

A négy győzelemig tartó párharc végeredménye: 4-3 a St. Louis javára.

Nyitókép: Patrick Smith/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.