Sport

Élete első Grand Slamjét nyerte a Roland Garros győztese

Ashleigh Barty nyerte meg a francia nyílt teniszbajnokság női egyes versenyét, mivel a szombati döntőben két szettben legyőzte a cseh Marketa Vondrousovát. Az ausztrál játékos pályafutása első Grand Slam-trófeáját szerezte meg.

Az eső miatt csaknem másfél órás csúszással kezdődött mérkőzés nyitószettjében az első GS-fináléjukat vívó felek közül a nyugodtabb Barty kétszer is elvette ellenfele adogatását, és 4:0-ra elhúzott. Vondrousova ekkor váratlanul visszavette az egyik bréket, ám a remekül hálózó ausztrál innentől könnyedén hozta a játszmát.

A folytatásban a továbbra is sokat rontó cseh rögtön brékhátrányba került. Bartynak labdája volt a 3:0-hoz és bár szépített Vondrousaova, felzárkózni nem tudott, így végül első meccslabdáját értékesítve győzött. A találkozó 1 óra 10 percig tartott.

Barty pályafutása ötödik tornáján diadalmaskodott, és a Suzanne Lenglen Kupa mellé 2,3 millió eurót (736 millió forint) kap, és hétfőtől második lesz a világranglistán.

Barty korábban főként páros teljesítményével hívta fel magára a figyelmet: tíz tornán győzött, az mind a négy GS-versenyen vívott döntőt, tavaly az amerikai Coco Vandeweghe oldalán megnyerte a US Opent, a fináléban éppen Babos Tímeát és Kristina Mladenovicot legyőzve.

Végeredmény – Roland Garros, női egyes, döntő:

Ashleigh Barty (ausztrál, 8.)-Marketa Vondrousova (cseh) 6:1, 6:3

Kiemelt kép: Jean Catuffe/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik