Sport lineup

Meglökte a klubtulaj a rivális játékosát, kitiltották a meccsekről

Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) vezetői egy évre eltiltották a ligától a címvédő Golden State Warriors kisebbségi tulajdonosát, aki súlyos sportszerűtlenséget követett el szerdán a nagydöntő harmadik mérkőzésén, írja az MTI. A milliárdos üzletember Mark Stevens a Toronto Raptors elleni meccs harmadik negyedében meglökte Kyle Lowrie-t, a kanadaiak játékosát, aki az oldalvonalon túlra ugorva akarta játékban tartani a labdát, a lendülettől viszont beesett a széksorok közé.

Lowrie Stevenstől egy méterre zuhant az oldalvonalnál ülőkre, és amikor próbált visszamászni a parkettre, az üzletember káromkodva meglökte őt.

A Toronto játékosa a meccs utáni sajtótájékoztatón azt mondta, hogy szerinte örökre ki kellene tiltani Stevenst a NBA-ből, a liga azonban nem ment ennyire messzire, de így is a mostani finálé hátralévő találkozóiról, illetve a következő szezon valamennyi meccséről kizárta, ezen felül pedig 500 ezer dollárra büntette.

Az 59 éves, technológiai cégekben érdekelt üzletember elfogadta az NBA határozatát, elismerte hibáját és elnézést kért meggondolatlan tettért. A mérkőzést a Toronto nyerte meg, ezzel 2-1-re vezet a párharcban, mely közép-európai idő szerint szombat hajnalban folytatódik Oaklandben.

Nyitókép: Lachlan Cunningham/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.