Sport lineup

A hátsó ajtón szökhet vissza az NHL-be a nőverő orosz hokis

Bár a liga látványosan elhatárolódik tőle, a jelek szerint lehet visszaút a számára. Kérdés, ki az, aki bevállalja a szerződtetését.

A következő idény felénél, januárban térhet vissza az észak-amerikai profi jégkorongligába (NHL) Vjacseszlav Vojnov, aki felesége bántalmazása miatt négy éve börtönben is ült, írja az MTI.

A 29 éves olimpiai bajnok, kétszeres Stanley Kupa-győztes hátvéd a teljes 2018/19-es szezont kihagyta. Azt megelőzően pedig – miután kényszerűségből elhagyta az Egyesült Államokat – három szezont húzott le az SZKA Szentpétervárban. Ügynökén keresztül jelezte, hogy ajánlat esetén visszatérne az NHL-be, ám első fokon a liga a teljes 2019/20-as idényre eltiltotta.

A fellebbviteli sportbíróság azonban engedélyezte számára, hogy a szezon felénél, a 41. fordulót követően újra játsszon.

Utolsó NHL-es klubja, a Los Angeles Kings – amellyel 2012-ben és 2014-ben bajnok volt – már közölte, hogy nem kívánja leigazolni a védőt.

Vojnov 2014 októberében, kaliforniai otthonában bántalmazta párját. Ezt követően elítélték, gyakorlatilag a teljes szezont kihagyta. Két hónapot börtönben töltött, majd 2015 szeptemberben kiengedték, de az Egyesült Államok bevándorlási hivatala eljárást indított ellene, és a kiutasítással fenyegetett hokis végül úgy döntött, hogy családjával visszatér Oroszországba.

A hokis 2013-ban hat évre szóló, 25 millió dolláros szerződést kötött a Kingsszel, ezt a megállapodást végül felbontották, és a klubnak nem kellett kifizetnie a hátralévő 19,25 millió dollárt a játékosnak. Vojnov a tavalyi phjongcshangi olimpián aranyérmes lett hazája válogatottjával, és a torna legjobb védőjének választották.

Nyitókép: Paul Bereswill/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73898702, TestkamerŠt viselű kalauz a Debrecen - NyŪrbŠtor vonalon., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.