Sport

Futamot nyert az autóversenyző két évvel azután, hogy mindkét lábát amputálni kellett

Legutóbb a franciaországi Pau-Ville-be látogatott az Euroformula mezőnye, a hétvége második futamát pedig a brit Billy Monger nyerte meg, aki kockáztatott azzal, hogy kiállt a boxba esőgumikra váltani, de aztán majdnem a teljes mezőnyt végigelőzte, majd Julian Hanses és Liam Lawson az élről ütötték ki egymást, így megnyílt számára az út a győzelemhez.

El sem akarom hinni, két éve nem is gondoltam arra, hogy valaha futamokat fogok nyerni

– írta aztán a Twitteren a 20 éves brit, aki a csapatát is méltatta a bejegyzésében.

Monger esetében már az valóságos csoda, hogy egyáltalán versenyez. 2017 áprilisában, amikor még a brit F4 mezőnyéhez tartozott, volt egy balesete nagy sebességnél a doningtoni pályán, amely után mindkét lábát térd alatt amputálni kellett, kómába is esett. Miután magához tért, minden erejável azon dolgozott, hogy visszatérjen, még abban az évben újra versenyautóba ült, 2018-ban pedig végigcsinálta a brit Formula 3-as bajnokságot, volt két pole-pozíciója, négyszer dobogós helyen végzett, a hatodik lett a szezon végén.

Ő az első mozgáskorlátozott pilóta, aki együléses autóval versenyez a BBC cikke szerint.

Az idány után váltani akart, csakhogy az FIA szabályai szerint mozgáskorlátozottak nem versenyezhettek az Euroformulában – ahol F3-as motorokkal felszerelet autók szerepelnek. Mongernek és családjának azonban sikerült elérni, hogy a nemzetközi szövetség változtasson ezen az előíráson, így idén debütál a sorozatban: a négy eddigi futamból háromszor pontszerző helyen végzett és hatodik helyen áll a bajnokságban.

Nyitókép: Dan Mullan/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik