Sport

Nagyott bukott a Girót összesítésben vezető bringás

A hazai Fausto Masnada nyerte meg a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny hatodik szakaszát, összetettben pedig a másodikként célba érő, szintén olasz Valerio Conti vette át a vezetést.

A Cassino és San Giovanni Rotondo közötti 233 kilométeres etap balszerencsésen kezdődött az összetettben vezető szlovén Primoz Roglic számára, aki még az első órában belekeveredett egy bukásba.

A mezőnytől közben alig 30 kilométer után sikerült elszakadnia egy 13 fős bolynak, melyet a főmezőny elengedett, s nem is próbált utolérni. Ezután egészen az egyetlen komolyabbnak mondható emelkedőig nem történt rendkívüli esemény a szakaszon, nyugodtan haladtak a kerekesek.

Masnada és Conti aztán 28 kilométerrel a cél előtt ritmust váltottak és leszakították riválisaikat, majd egymást segítve közeledtek a befutóig, mely előtt néhány száz méterrel a tavalyi Tour de Hongrie-n 9. helyen zárt Masnada elment Contitól, amivel megnyerte a szakaszt.

Végeredmény – Giro d’Italia, 6. szakasz, Cassino-San Giovanni Rotondo, 233 km:

1. Fausto Masnada (olasz, Androni Giocattoli) 5:45:01 óra
2. Valerio Conti (olasz, UAE Team Emirates) 5 másodperc hátrány
3. Jose Joaqui­n Rojas (spanyol, Movistar Team) 38 mp h.

Az összetett élcsoportja:
1. Valerio Conti 25:22:00    óra
2. Giovanni Carboni (olasz, Bardiani CSF) 1:41 perc hátrány
3. Nans Peters (francia, AG2R La Mondiale) 2:09 p h.

Kiemelt kép: Luk BENIES / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik