Élő Sport

Gálázva jutott be a Győri ETO a budapesti BL-döntőbe

Első nemzetközi trófeáját nyerheti magyar vezetőedző irányításával a címvédő Győri Audi ETO KC, amely esélyesként várhatta a női kézilabda Bajnokok Ligája hétvégi, budapesti négyes döntőjét. Az elődöntőben a címvédő ellenfele az idény meglepetéscsapata, a Vipers Kristiansand volt, amelyet a csoportkörben idegenben 33-29-re, hazai pályán pedig 33-26-ra vert a címvédő.

A Final Four elődöntőjében a Győri ETO elképesztő lendülettel kezdett, sorra dobálta a gólokat, különösen Eduarda Amorim és Kari Brattset párosa volt lehengerlő. Nagyon sokat számított az is, hogy Amandine Leynaud elképesztő hatékonysággal védett, az első 15 percben mindössze három gólt kapott.

Félidőre már tízzel vezetett a magyar csapat, amit fordulás után is okosan tartott, sőt Danyi Gábor még pihentetni is tudta játékosait. Ennek eredményeként egy 4-0-s szériával feljöttek a norvégok a második félidő derekán, de egy időkérés után helyreállt a világ rendje és a Győr megtartotta fölényes előnyét. A végén 31-22-re nyert az ETO, gyakorlatilag egy pillanatig nem forgott veszélyben a finálé – amelyben zsinórban negyedjére vehet majd részt.

Végeredmény – Bajnokok Ligája-elődöntő

Vipers Kristiansand-Győri Audi ETO 22-31 (8-18)

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Néhány ismerős arc a norvégoknál

A norvég csapat legismertebb játékosa a kétszeres olimpiai, egyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok kapus, Katrine Lunde, aki négyszer nyert BL-t, kétszer győri színekben. Csapattársai közül Linn Jörum Sulland – aki egy idényt szintén eltöltött az ETO-ban – a BL góllövőlistájának második helyén áll, a még versenyben lévő klubok játékosai közül pedig ő a legeredményesebb 76 találattal.

El kell felejteni

Ezt mondta Danyi Gábor az előző két mérkőzésről, ahol a Vipers Kristansandot legyőzte a Győri ETO. Új meccs, új tét vár ránk, a mérkőzés 15 perc múlva kezdődik.

Olvasói sztorik