Sport

Andy Murray válaszára vár a teniszvilág

A korábbi világelső brit Andy Murray számára szabadkártyát biztosítanak a Queen’s Club-i tenisztorna szervezői. A 31 éves klasszis korábban azt mondta, hogy már lejátszotta már utolsó profi meccsét, aztán márciusban mégis a visszatéréséről beszélt már.

Andy Murray mégsem vonul vissza
Megpróbál visszatérni a háromszoros GS-győztes.

A háromszoros Grand Slam-bajnok, kétszeres olimpiai aranyérmes teniszező januári csípőműtétjét követően lábadozik, a szervezők tájékoztatása szerint egyelőre nem tud végleges választ adni, hogy él-e a felajánlott lehetőséggel vagy sem.

A skót játékost először tavaly év elején műtötték meg, majd a 2019-es Australian Open nyitófordulójában kiesett és ismét kés alá feküdt. Murray a visszatérését illetően március elején úgy nyilatkozott: arra csak az év második felében kerülhet sor. A Queen’s Club-i tenisztornát június 17-től, két héttel az év harmadik GS-tornája előtt rendezik meg.

Kiemelt kép: Fred Lee/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik