Sport lineup

Saját magát verte arcon a kosaras, majd leüvöltötte a bírót, amiért nem fújt faultot

A Toronto Raptors és a Denver Nuggets is vendégként győzött vasárnap, amivel mindkét csapat kiegyenlítette párharcát négy mérkőzés után az NBA főcsoport-elődöntőiben.

A kanadai együttesben Kawhi Leonard 39 ponttal és 14 lepattanóval volt csapata legjobbja. A San Antonio Spurstől érkezett sztárjátékos Michael Jordan, Rick Barry, Wilt Chamberlain és Elgin Baylor után az NBA történetében az ötödik, aki egy playoff-párharc első négy mérkőzésén legalább 150 pontot szerzett, leszedett 30 lepattanót és kiosztott 15 gólpasszt.

Leonard a párharc során eddig 62 százalékos pontossággal értékesítette mezőnykísérleteit.

A 76ers-Raptors csata harmadik mérkőzésén brillírozó Joel Embiid ezúttal kisebb betegséggel lépett parkettre, ez pedig meg is látszott a játékán, mindössze 11 pont került a neve mellé.

Emlékezetes pillanata volt a meccsnek Kyle Lowry magánszáma is: a Raptors irányítójának kezéből kiütötték a labdát, ő meg bénázott egy kicsit és saját magát verte arcon, majd látványosan elesett, majd leüvöltötte a játékvezetőt, hogy nem fújta le az esetet.

Nyugaton a Portland és a Denver 48 órával azt követően csapott össze újra egymással, hogy egy epikus, négyszeri hosszabbításba torkolló mérkőzésen előnybe került a hazai Trail Blazers. Az ugyancsak szoros küzdelemből ezúttal a vendégek jöttek ki győztesen, Nikola Jokic 21 ponttal, 12 lepattanóval és 11 gólpasszal sorozatban a második, összességében már a negyedik tripla dupláját érte el a rájátszásban.

A 24 éves szerb center lett az NBA történetének hetedik játékosa –  Wilt Chamberlain, Magic Johnson, Oscar Robertson, LeBron James, Rajon Rondo és Jason Kidd után -, aki egy playoff-idényen belül legalább négyszer is összehozta három statisztikai mutatóban a kétszámjegyű eredményt.

A találkozó hőse ugyanakkor Jamal Murray volt, aki 34 ponttal segítette csapatát, ráadásul a hibátlanul büntetőzött, mind a 11 kísérletét értékesítette.

A párharcok Torontóban és Denverben folytatódnak.

Eredmények – NBA-rájátszás, főcsoport-elődöntő

Keleti főcsoport:
Philadelphia 76ers-Toronto Raptors 96-101

Az állás: 2-2

Nyugati főcsoport:
Portland Trail Blazers-Denver Nuggets 112-116

Az állás: 2-2

A párharcok az egyik csapat negyedik győzelméig tartanak.

Fotó: Matteo Marchi/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik