Sport

A magyar öttusázó egyszer csak beindult, és meg sem állt az aranyig

Alekszejev Tamara nyerte a székesfehérvári öttusa világkupaversenyt, írja az MTI. Az ezüstérmet a török Ilke Ozyuksel, a bronzot az orosz Anna Burjak harcolta ki.

A csapatban sorozatban háromszor világbajnok Alekszejev a 18. eredményt érte el a 200 méteres úszásban, majd a vívásban kiemelkedően szerepelt – 29 asszót nyert meg és csak hatot vesztett el -, ezzel két szám után már az élen állt. Remeklését tovább folytatta a harmadik számban: a lovaspályát hibátlanul teljesítve megerősítette vezető helyét.

A négy lövészettel megszakított 3200 méteres futásnak jelentős előnnyel vágott neki, és nem volt miért izgulnia a kombinált számban, elsőségét senki sem veszélyeztette.

Több mint fél perc előnyöm volt, de próbáltam ebbe nem belegondolni, mert tudtam, hogy nagyon jó futók vannak mögöttem. Az is benne volt a pakliban, hogy a török lány esetleg majd megelőz. A lövészet halványabbra sikerült, de a nagy előnyből így is maradt elegendő

– értékelt az MTI-nek.

Eredmény – női verseny, döntő

1. Alekszejev Tamara 1402 pont (úszás: 2:19.27 perc/272 pont, vívás: 29 győzelem/6 vereség/276 pont, lovaglás: 300 pont, lövészet-futás:  12:26.00/554 pont)
2. Ilke Ozyuksel (török) 1394
3. Anna Burjak (orosz) 1370
…31. Réti Kamilla 1254 (2:33.00/244, 16/19/196, 269, 12:35.00/545)

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik