Élő Sport

Komoly pofonnal indult számunkra a hokivébé

A magyar jégkorong-válogatott 5-1-re elveszítette Dél-Korea ellen az első mérkőzését a kazahsztáni divízió I/A-s világbajnokságon. Pedig jól kezdett a magyar csapat, és bár hátrányba került az első harmadban, egy percen belül válaszolni tudott. A második játékrészben aztán kicsúszott a kezünkből a meccs, az ázsiaiak pedig az összes hibánkat kihasználva megbüntettek minket. Folytatás kedden Fehéroroszország ellen.

A hétfő reggeli mérkőzés pont úgy indult, ahogyan arra számítani lehetett: a magyar csapat nyomott, a koreai pedig berendezkedett a kontrákra. Az 5. percben már közel jártunk ahhoz, hogy vezessünk, de Erdély lövése a vason csattant. Kissé váratlanul aztán hátrányba kerültünk a 16. percben egy eladott korongot követően, de egy percen belül válaszolt Hári.

A gólváltás az első harmadban:

Az első harmad után azt gondolhattuk, minden rendben van, volt egy megingás, de javítani tudtunk egyből. Ezek után a második játékrész eleje maga volt a rémálom, Korea visszavette a vezetést, majd egy emberelőnyt is értékesítettek, ez pedig jól láthatóan megfogta a magyar csapatot, amely lendületét vesztette a folytatásra.

Abban bízhattunk, hogy majd a harmadik harmad kezdetén nekiesünk az ellenfélnek, ehhez képest kétszer is a rivális zárhatta volna le a meccset. Jött aztán egy újabb rossz periódus, a két újabb hibát pedig gólokkal büntette Korea, amely végül váratlanul simán nyert 5-1-re – hidegzuhany ez az eredmény a javából.

A magyar válogatott 37-szer lőtt kapura, a koreai pedig 28-sor, de Bálizst nem lehet hibáztatni a bekapott gólok miatt, lehetetlen helyzetbe hozta őt sokszor a csapat.

Ugyan ez egy nem várt pofon, ráadásul a nagyobb fajtából, ezen a vébén nincs idő ezen szomorkodni, kedden már jön az újabb mérkőzés, ráadásul egy papíron a koreainál sokkal erősebb válogatott, a világelitből 2005 óta először kieső Fehéroroszország ellen. A folytatásban aztán a litván és a szlovén együttes következik majd, végül pedig a házigazda kazahok.

Az első két helyezett játszhat majd a 2020-as, svájci elit vb-n, az utolsó pedig kiesik a divízió I/B-be.

Eredmény – divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság, 1. forduló

Magyarország – Dél-Korea 1-5 (1-1, 0-2, 0-2 )

Gólszerzők: Hári (16.) illetve Sin Sz. V. (16.), An (22.), Kim Sz. V. (29., 50.), Kim K. Sz. (49.)

Fotó: MTI/Czagány Balázs

Azt terveztük lövünk, hát lövünk

A csapaton belül általános vélekedés volt, hogy ha szétlőjük a korai kaput, akkor nyerhetünk. Kaptunk egy ajándék emberelőnyt – a rivális védő megfogta a korongot –, és neki is estünk az ellenfélnek, záporoztak a löketek, de egyelőre jól tartja magát az ázsiai védekezés.

Centiken múlt az első gólunk

Nem sokon múlt, hogy megszerezzük a vezetést: működött a letámadás, a koreai harmadban szereztük meg a pakkot, Gallós és Erdély összjátéka után utóbbi lőtt, a korong azonban a vason csattant, majd nagy szerencsével Dalton alá került. Bár videóztak egy kicsit, de már az első visszajátszásból egyértelmű volt, hogy nem volt gól.

Az első emberelőnyünk nem hozott gólt

Stipsiczet lökték palánkra a kapunk mögött, úgyhogy miénk az első emberelőny. Bodó révén elég hamar volt is nagy lehetőségünk, a szélről tört be a kapu elé, de a honosított Matt Dalton védeni tudott. Dadogni kezdett aztán a játékunk, majd Hári akasztott az egyik koreai védőt.

Matt Daltonnak van egyébként egy különlegessége, erről egy korábbi cikkünkben írtunk:

Megy a meccs!

Piros mezben a mieink, fehérben a koreaiak, a lelátón pedig többségben vagyunk – ahogy azt már megszokhattuk. A kezdő bulinál elhoztuk a korongot, viszont az első lövés az ázsiaiaké, Bálizsnak kellett védenie.

Készen állunk a rajtra

Nagy intenzitással játszó, gyors, küzdős ellenfélre számítunk. Készen állunk a mérkőzésre. Akkor van a legjobb esélyünk a sikerre, ha kellően nagy harci kedvvel és lendülettel kezdjük a mérkőzést. Korea mindent a sebességre alapoz, nagyon veszélyes kontracsapatról van szó. Nagyon gyorsan váltanak védekezésből támadásba, amihez a hátvédeik is előszeretettel csatlakoznak.

 

Ami korábban nehézséget okozott nekünk a koreaiak elleni meccseken az az, hogy éppen a honosított játékosoknak köszönhetően nagyon más volt a stílusuk, amikor ők voltak pályán és más, amikor csak a született koreaiak. Ehhez néha kihívás volt mérkőzésen belül igazodni. Mivel most kevesebb a honosított, ez a variációs lehetőség is kisebb lehet náluk. Nekünk azonban az a legfontosabb, hogy készen álljunk a küzdelemre

– mondta a meccs előtt Majoross Gergely, megbízott szövetségi kapitány.

Budapest, 2019. április 5.
Jarmo Tolvanen, a magyar válogatott szövetségi kapitánya (k), mellette Majoross Gergely (b) és Szilassy Zoltán (j) másodedzõk a Magyarország – Svédország felkészülési jégkorong-mérkõzésen a budapesti Tüskecsarnokban 2019. április 5-én. A svéd válogatott 4-3-ra gyõzött. A magyar válogatott az április végén kezdõdõ nurszultani divízió I/A világbajnokságon vesz részt.
MTI/Czagány Balázs

Ebben az összeállításban kezdünk neki a vébének

  • Kapusok: Bálizs Bence (Vay Ádám)
  • Védőpárok: Kevin Wehrs, Szirányi Bence – Pozsgai Tamás, Scott Macaulay – Stipsicz Bence, Szabó Dániel – Varga Arnold
  • Támadótriók: Erdély Csanád, Hári János, Galló Vilmos – Nagy Gergő, Andrew Sarauer, Sofron István – Vas János, Bartalis István, Chris Bodó – Terbócs István, Benk András, Magosi Bálint, Nagy Krisztián
Olvasói sztorik