Sport

Kézi-BL: álomszerű veszprémi győzelem Németországban

Nem indult valami jól a Veszprém számára a Felnsburg elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntős párharc első felvonása, a hazai pályán játszó német csapat 3-0-val indította ugyanis a szerdai mérkőzést. Lékai Máté az ötödik perc végén törte meg a magyar gólcsendet, majd az ő góljával sikerült először egyenlíteni (4-4). A félidő derekára indult be igazán a magyar csapat, három góllal is vezetett, de a Flensburg is megrázta magát, ami nagy küzdelem alakult ki, a szünetben pedig egál volt az állás (15-15).

A második félidő elején álomszerűen játszott a Veszprém, jöttek a magyar gólok zsinórban, miközben Mikler parádézott a kapuban, így a 48. percben 23-16-ra vezetett a magyar csapat. Ezután egymás után háromszor talált be a házigazda, David Davis időkéréssel próbálta meg felrázni a veszprémieket.

Mikler-bravúrok:

A hajrában dadogott a játék mindkét oldalon, percekig nem jött gól egyik oldalon sem, ami a Veszprémnek kedvezett. Tönnesen volt ráadásul, aki véget vetett ennek a negatív szériának, majd a hajrából is a Veszprém jött ki jobban, amely a 28-22-es győzelme után fél lábbal a kölni négyes döntőben érezheti magát. Andreas Nilsson hat góllal volt a legeredményesebb veszprémi játékos, míg Mikler 15 lövésből 8-at védett (Sterbik 17 dobásból kettőt hárított).

A visszavágót jövő szombaton rendezik.

Eredmény – Bajnokok Ligája-negyeddöntő, első mérkőzés

Flensburg-Handewitt (német) – Telekom Veszprém 22-28 (15-15)
a Veszprém gólszerzői: Nilsson 6, Mackovsek, Lékai 3-3, Mackovsek, Ilic, Tönnesen, Nagy L., Marguc, Strlek, Mahé 2-2, Gajic, Nenadic 1-1

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánlott videó

Olvasói sztorik