Sport

Babos feladta a meccsét, mégis főtáblás

Írtunk róla korábban, hogy Babos Tímea sérülés miatt feladta mérkőzését a 250 ezer dollár (71 millió forint) összdíjazású isztambuli salakpályás női tenisztorna második selejtezőkörében. A bal lábfejét kellett ápolni a második szettben, majd visszament a pályára adogatni, de hamarosan jelezte a székbírónak, hogy nem tudja folytatni a meccset. 6:4, 3:0-ra vezetett az ellenfele.

A menedzsmentje később arról tájékoztatta az MTI-t, hogy szerencsés vesztesként így is a főtáblára került, ahol kedden a selejtezőből érkező szerb Ivana Joroviccsal mérkőzik.

A 25 éves Babos, aki márciusban fejezte be az együttműködést horvát edzőjével, Nikola Horvattal, egyesben az elmúlt egy évben 27 vereség mellett kilenc mérkőzést nyert meg. Ebből hét főtáblás győzelem volt, kettőt pedig pedig selejtezőben aratott. Ami az idei teljesítményét illeti, 11 vereség (ebből két mérkőzést sérülés miatt feladott) és négy győzelem a mérlege, főtáblán két mérkőzést nyert eddig 2019-ben.

Fotó: Kevork Djansezian/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik