Sport

Készen az életre, készen a kihívásokra (X)

Az Orthomol több mint 25 éves múltra visszatekintő német cég, amely Németország egyik legkedveltebb étrend-kiegészítő termékeit gyártja és forgalmazza. Kifejezetten sportolóknak, hobbi sportolóknak szánt, mikrotápanyagokat tartalmazó termékeik végre már itthon is elérhetőek.

Érezted már úgy, hogy hiába sportolsz rendszerese, mégsem érzed a fejlődést? Elsősorban a hobbi sportolóknál jellemző tünete a nem megfelelő mikrotápanyag utánpótlásnak az, hogy a befektetett erőbedobás ellenére sem jönnek a várt eredmények. A mikrotápanyagok nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy jól tudj teljesíteni edzés közben, ha pedig aktív sportéletet élsz, a testednek az átlagosnál nagyobb az igénye ezekre az anyagokra, ezért érdemes tudatosan törekedned a pótlásukra!

A különféle mikrotápanyagok – a vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek – a testünk minden funkciójára hatással vannak, ennek ellenére hiányukat sokszor akár több hónapig sem érezzük meg. Hiányuk hatására olyan tünetek jelentkezhetnek, mint a regenerációs képesség romlása, a hirtelen izomgörcsök, a visszatérő ízületi fájdalmak és a már kisebb megterheléskor is előforduló sérülések. Tipikus tünet ezen felül az indokolatlan fáradékonyság, de a különféle gyulladásos betegségekkel, fertőzésekkel szembeni védekezőképesség is csökken.

Az Orthomol Sport és Tendo termékek ezen tünetek elkerülésére, megoldására kifejlesztett étrend-kiegészítő készítmények. Az Orthomol Sport kifejezetten a teljesítmény fokozására, a regenerálódás gyorsítására szolgál, a B6-vitamin részt vesz a normál fehérje- és glikogén-anyagcserében, a magnézium részt vesz a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban és hozzájárul a normál izomműködéshez, a C-vitamin hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez intenzív testmozgás alatt vagy azt követően. A kedvező hatás 200 mg C-vitamin napi bevitelével érhető el az ajánlott napi C-vitaminbevitelen túl. A termék mindezen felül L-karnitint, koenzim Q10-et és omega-3 zsírsavakat tartalmaz.

Az Orthomol Tendo étrend-kiegészítő a normál csontok, porcok és kötőszövet támogatására kifejlesztett termék. Tartalmaz mangánt, mely hozzájárul a normál kötőszövet-képződéshez és a normál csontozat fenntartásához, összetevői között megtalálható még a réz, amely részt vesz a kötőszövetek normál állapotának fenntartásában. A C-vitamin hozzájárul a normál kollagénképződéshez és ezen keresztül a porcok normál állapotának, működésének fenntartásához. Hidrolizált kollagénnel, bromelain és papain enzimmel, valamint omega-3 zsírsavakkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik