Sport

Nem bunyózhat Kaliforniában a riportert megcsókoló tahó bokszoló

Korábban beszámoltunk a 37 éves bolgár világbajnok, Kubrat Pulev botrányáról. A tapasztalt bunyós a legutóbbi meccse után annyira boldog volt, hogy a kamerák előtt csókolta meg az őt kérdező riportert. A nő később a Twitteren azt írta, annyira zavarban volt, hogy nem tudta, hogy reagáljon.

Azóta újabb részletek derültek ki az ügyben: a riporternő, Jennifer Ravalo közleményében azt írta, később, amikor épp pakolta el a felszerelést, Pulev mögé lépett, és belemarkolt a fenekébe. A bokszoló aztán szó nélkül, nevetve elsétált onnan.

Pluev az eset után azt mondta, a riporter és ő régi barátok, az egész csak vicc volt, és mindenki jót nevetett az egészen. Ravalo a közleményben erre is reagált, szerinte életében először ezen a rendezvényen találkoztak. A nő azt is írta, hogy Pulev ki akarta vágatni az interjúból a csókot, ergo utólag ő is rájött, mit tett.

Annyi már biztos, hogy a bokszoló engedélyét visszavonja Kalifornia állam, és nagyon úgy tűnik, hogy Ravalo is beperli őt.

Pulev megvédte magát, szerinte a riporter az after partyn is ott volt, ám Ravalo azt mondja, csak azért, hogy interjút készíthessen több bokszolóval is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik