Sport lineup

Szexuális zaklatással vádolják Conor McGregort

Írországban nyomozás indult Conor McGregor ellen, egy nő ugyanis azzal vádolja a visszavonulását bejelentő ketrecharcost, hogy decemberben szexuálisan zaklatta, írja a New York Times. A rendőrség januárban kihallgatta McGregort, majd szabadon engedték. A vádakat nem tudták bizonyítani.

Bejelentette visszavonulását Conor McGregor
Az ír ketrecharcos mindenkit meglepett a döntésével.

A nő, aki a feljelentést tette, azt állítja, hogy az eset decemberben történt egy dublini hotelben, az említett időpontban pedig Conor McGregor egy kétszobás penthouse-t bérelt ott. A sportoló visszatérő vendég a hotelben.

A szexuális zaklatásról korábban már beszámolt az ír média, McGregort azonban nem nevezték meg, csak ismert sportolóként hivatkoztak rá, Írországban ugyanis az a törvény, hogy amíg nem tudják bizonyítani a vádakat, nem közölhetnek nevet. A Times azt írja, hogy több lapnál is kiadták, hogy nem hozhatják le a ketrecharcos nevét, az RTE televíziós csatorna egyik belső levelét is megszerezték erről, az RTE azonban nem kívánt nyilatkozni minderről.

Az amerikai lap megkereste Conor McGregort is az ügyben, az ő képviseletében Karen J. Kessler annyit közölt: az ír neve számos szóbeszédben felmerül, de pletykákat nem kommentálnak.

A ketrecharc egyik legnagyobb sztárja, a két súlycsoportban is bajnok McGregornak korábban is voltak ügyei, 2018-ban riválisa, Habib Nurmagomedov buszára támadt rá, amiből bírósági ügy lett, míg most márciusban azért vették őrizetbe, mert elvette és összetörte egy szurkoló telefonját, aki lefotózta őt.

Nyitókép: Harry How/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik