Sport

Nem sikerült az egyenlítés, kiesett a Fehérvár AV19

A Fehérvár AV19 számára véget ért az osztrák jégkorongliga (EBEL) idei kiírása, miután az egyik fél negyedik sikeréig tartó negyeddöntős párharc hatodik összecsapásán vasárnap 6-1-re kikapott Salzburgban.

A Bajnokok Ligájában elődöntőig jutott Salzburg már az első harmadban nagy nyomást fejtett ki a fehérvári kapura – 18-szor veszélyeztetett,  – ez kétgólos előnyt hozott az osztrákoknak. A középső húsz percben kiegyenlítettebb játékot láthatott a közönség, ám ezúttal is csak a hazai csapat talált be.

Zárásként ugyan szépített a Fehérvár, ám a Salzburg gyorsan visszaállította a háromgólos különbséget (4-1). Ez megroppantotta a Volán játékosait, a salzburgiak pedig újabb két találattal lezárták a párharc legsimább meccsét.

A magyar csapat 12. EBEL-idényében ötödször játszott negyeddöntőt – és először kezdett pályaelőnnyel -, ám sosem tudott továbbjutni, míg a Salzburgnak ez a 14. rájátszása, és tíz alkalommal a döntőbe is bejutott.

Végeredmény – EBEL, rájátszás, negyeddöntő, 6. mérkőzés:

EC Red Bull Salzburg (osztrák)-Fehérvár AV19 6-1 (2-0, 1-0, 3-1)
A párharc végeredménye: 4-2, a Salzburg javára.

Nyitókép: fehervarav19.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik