Sport

Negyeddöntős a Tatabánya az EHF-kupában

A Tatabánya csapata 29-26-ra győzött a horvát RK Nexe vendégeként a férfi kézilabda EHF-kupa csoportkörének ötödik fordulójában, ezzel pedig negyeddöntőbe jutott.

A két csapat győri mérkőzését február 8-án a horvátok nyerték 28-27-re. Azóta a Tatabánya egy döntetlent játszott, és immár harmadszor nyert, így a csoport további eredményeitől függetlenül biztosan az első kettő között végez a négyesben.

A vendégek közül Bartucz László és a bosnyák Vladimir Vranjes hiányzott sérülés miatt, ráadásul a montenegrói balátlövő, Milos Bozovic a harmadik percben piros lapot kapott fejre irányuló ütésért, vagyis a folytatásban már nem térhetett vissza a pályára. A nyári térdműtétje után nemrégiben visszatért Győri Mátyás már ott volt a Tatabánya keretében.

Bozovic elvesztése ellenére – a román Demis Grigoras vezérletével – remekül kezdett a magyar csapat (2-7), ezért a horvátok időt kértek. A 14. percben már hét találat volt a különbség, ám ekkor némileg megtört a vendégek lendülete, és sorozatban három gólt kaptak.

A Nexe 11-8-ra felzárkózott, de a hajrában ismét a Tatabánya kézilabdázott pontosabban és taktikusabban, így a szünetben megint öt góllal vezetett.

Székely Márton mindkét félidőben, Deményi Xavér pedig a második felvonás elején remekelt a magyar csapat kapujában, támadásban pedig továbbra is Grigoras, illetve Milos Vujovic volt a vendégek legjobbja. Nyitott védekezésre váltottak a horvátok, de ezúttal ezzel sem tudták megzavarni ellenfelüket, így nem volt esélyük az egyenlítésre.

A hazaiak legeredményesebb játékosa Marko Buvinic volt öt góllal. A Tatabánya jövő vasárnap Győrben a macedón Eurofarm Rabotnik csapata ellen zárja a csoportkört.

Férfi EHF-kupa, csoportkör, 5. forduló, B csoport:

RK Nexe (horvát) – Grundfos Tatabanya KC 26-29 (9-14)
a Tatabánya gólszerzői: Vujovic 7, Grigoras 6, Juhász 5, Sipos 3, Nagy B., Borzas, Rosta, Vrankovic 2-2

 

A csoport állása: 1. Tatabánya 7 pont/5 mérkőzés, 2. RK Nexe 6/5, 3. Hannover-Burgdorf (német) 3/4, 4. Eurofarm Rabotnik (macedón) 2/4

 

Az első két helyezett jut a negyeddöntőbe.

Ajánlott videó mutasd mind

Refuelling with unleaded petrol at a petrol station in Bad Homburg vor der Hˆhe, photographed in January 1985.

Nyolcvan éven át mérgeztek minket tudatosan

A benzin ólmozása egyszerű alkohollal kiváltható lett volna, ám literenként egy centért, és az iparág feletti kontrollért cserébe az „olajipar” a már akkor is méregként ismert ólmot választotta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.