Sport

Ez most csúnyára sikeredett Fucsovicstól

Korábban a témában:

Fucsovics Márton 29. kiemeltként nem jutott a legjobb 32 közé a Miamiban zajló keménypályás tenisztornán, miután pénteken három szettben kikapott Felix Auger-Aliassimetől.

Az első szettben a világranglistán 57. kanadai 5:4-es előnyéig mindenki hozta saját adogatását, ám ekkor Fucsovics hibázott, Auger-Aliassime pedig lezárta a negyvenperces játszmát.

A folytatásban azonban rögtön brékkel indított a rangsorban 36. Fucsovics, aki viszont elbukta második és harmadik szervagémjét, így a rivális 4:2-re ellépett. Fucsovics viszont két brékkel és saját sikeres adogatásával fordított, majd az 57 perces szett megnyerésével egyenlített.

Ezt követően azonban Auger-Aliassime nem hagyott kétséget a győztes kiléte felől: a záró játszmát fél óra alatt, vesztett játék nélkül besöpörte, és 2 óra 8 perc után a legjobb 32 közé jutott.

Tudtam, hogy nehéz lesz, mert tavaly októberben sem volt könnyű Bécsben. Ráadásul Auger-Aliassime jó formában van hetek óta, Indian Wellsben Cicipaszt verte és itt is nyert már 3 meccset. Így is győzhettem volna! Az első szettben, 4:4-nél bréklabdám volt, a másodikat 2:4-ről hoztam vissza

Sajnos végig nagyon feszült voltam, hiába küzdöttem, fejben, mentálisan nem voltam azon a szinten, mint akár legutóbb Wawrinka ellen. Csalódott vagyok, mert Miami előtt jól ment a játék. Párosban még versenyben vagyok” – írta a Facebook-oldalán Fucsovics.

eredmények, 2. forduló (a 32 közé jutásért):

férfiak, 8,4 millió dollár (2,35 milliárd forint) összdíjazás:
Felix Auger-Aliassime (kanadai) – Fucsovics Márton (29.) 6:4, 4:6, 6:0
Lajovic (szerb) – Nisikori (japán, 5.) 2:6, 6:2, 6:3
Raonic (kanadai, 12.) – Marterer (német) játék nélkül
Edmund (brit, 19.) – Ivaska (fehérorosz) 6:3, 6:2
Chardy (francia) – Simon (francia, 23.) 6:4, 6:2
Coric (horvát) – Carballes Baena (spanyol) 7:6 (9-7), 0:6, 6:2
Baszilasvili (georgiai) – M. Zverev (német) 6:3, 6:2
Delbonis (argentin) – Millman (ausztrál) 7:5, 3:6, 7:6 (7-2)

 

nők, 9 millió dollár (2,5 milliárd forint) összdíjazás:
Oszaka (japán, 1.) – Wickmayer (belga) 6:0, 6:7 (3-7), 6:1
Tomljanovic (ausztrál) – Szabalenka (fehérorosz, 9.) 6:3, 6:4
Kaszatkina (orosz, 14.) – Gauff (amerikai) 6:3, 6:2
Mertens (belga, 16.) – Parmentier (francia) 6:2, 7:5
Kontaveit (észt, 21.) – Anisimova (amerikai) 6:3, 1:6, 6:4
Vondrousova (cseh) – Ostapenko (lett, 22.) 7:5, 6:1
Hszie (tajvani, 27.) – Riske (amerikai) 6:2, 7:5
Kuzmova (szlovák) – Pavljucsenkova (orosz, 31.) 6:7 (5-7), 6:4, 7:5
Andreescu (kanadai) – Kenin (amerikai, 32.) 6:3, 6:3

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Hungarian Prime Minister Viktor Orban arrives for the European Council Summit in Brussels, Belgium, on March 22, 2019. - European leaders and English Prime Minister agreed early on March 22 a short delay to Britain's divorce from the European Union in the hope of ensuring an orderly Brexit. (Photo by JULIEN WARNAND / POOL / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.