Sport

Bundesliga-csapatot vert a Fehérvár és ott van a nyolc között

Az Alba Fehérvár az egypontos idegenbeli vereséget követően hazai pályán 81-69-re legyőzte a Bonn gárdáját szerdán a férfi kosárlabda Európa Kupa nyolcaddöntőjében, ezzel bejutott a sorozat legjobb nyolc csapata közé, írja az MTI.

A bb1.hu cikke szerint magyar csapatnak először sikerült a negyeddöntőbe jutás az EK-ban.

A házigazda csapat 12-2-vel kezdett az Alba Regia Sportcsarnokban, és előnyéből kilenc pontot megőrzött az első negyed végére (24-15). A második játékrészben rendezte sorait a Bundesligában hatodik helyen álló vendégcsapat, látótávolságon belülre került, a nagyszünetig három pontra felzárkózott (37-34).

A folytatásban is a fehérváriaknál maradt az előny, de a németeket nem tudták leszakítani, így sokáig nyílt volt a továbbjutás, de aztán a hajrában eldöntötte a párharcot a magyar csapat.

Az Alba az izraeli Unet Holon csapatával találkozik a negyeddöntőben, melynek mérkőzéseit március 20-án és 27-én rendezik.

Eredmény – nyolcaddöntő, visszavágó

Alba Fehérvár-Bonn (német) 81-69 (24-15, 13-19, 22-18, 22-17)
a magyar csapat legjobb dobói: Cabezas 19, Filipovity 18, Freeman 12, Heath 11, Lóránt 10

Továbbjutott: az Alba Fehérvár, 165-154-gyel.

Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánlott videó

Olvasói sztorik