Sport

A Sopron az évtized legjobb magyar női kosárcsapata

Története nyolcadik aranyérmét szerezte meg a Sopron Basket, miután a női kosárlabda Magyar Kupa szombati döntőjében csaknem végig vezetve legyőzte Győrben a tavalyi győztes Szekszárdot, írja az MTI.

A Sopron alaposan belekezdett a szombati meccsen, és főként a 208 centis Határ Bernadett révén kilenc ponttal elhúzott a nyitónegyedben, és ugyan a címvédő Erica McCall jó játékának köszönhetően összekapta magát, így is 39-28 volt az állás a nagyszünetben.

Fordulás után még jobban kinyílt az olló a két csapat között. Négy perccel a vége előtt lett kicsit izgalmasabb a helyzet, ekkor a Szekszárd kilenc pontra feljött, majd az utolsó percnek 73-65-tel vágtak neki a csapatok, de innentől már le tudta zárni a meccset a Sopron, amely 2007, 2008, 2011, 2012, 2013, 2015 és 2017 után nyert ismét. A meccs legjobbja a Sopron honosított játékosa, Turner Yvonne lett 20 ponttal, de az MVP-nek választott Fegyverneky Zsófia is 17-ig jutott.

A Sopron uralja a magyar női kosárlabda elmúlt évtizedét, 2010 óta ez a hatodik kupagyőzelem, mellette pedig van hat bajnoki arany is. A mostani szezonban eddig 18 forduló után veretlenül vezeti az NB I tabelláját, ezzel megnyerte az alapszakaszt

A Killik László Magyar Kupában a győztes 3 millió, a második 1,5 millió, a harmadik (a ZTE-t verő DVTK) pedig 900 ezer forintot kapott. A kupa névadója, a 2016-ban 89 évesen elhunyt mesteredző csaknem húsz évig volt a női válogatott szövetségi kapitánya, a nemzeti csapat ezalatt háromszor nyert bronzérmet Európa-bajnokságon, és negyedik lett az 1980-as moszkvai olimpián.

Eredmény – Magyar Kupa, döntő

Sopron Basket-Atomerőmű KSC Szekszárd 81-72 (20-11, 19-17, 18-11, 24-33)
Legjobb dobók: Turner 20, Fegyverneky 17, Dupree 13, illetve McCall 19, Bishop 15, Eldebrink 14, Studer 12

a 3. helyért:
Aluinvent DVTK-ZTE NKK 79-59 (20-12, 18-19, 23-13, 18-15)

Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik