Sport

Forradalmi szabályváltoztatásra készül a tornasport

Fontos szerepet tölt majd be a júniusi, Győrben megrendezésre kerülő junior torna-világbajnokság a sportág fejlesztésében – itt alkalmaznak először egy pontozó-szoftvert,

ami idővel felválthatja az emberi szemet, a szubjektivitást, ergo jelentős lépés az objektivitás irányába.

A Fujitsu által gyártott szerkezetet feltelepítik egyes szerekre. A rendszer ismeri és felismeri majd a gyakorlatokat, és azok végén azonnal javasol egy pontszámot a pontozóbíróknak.

A nemzetközi szövetség tervei szerint ez a pontozás, ahol a gép előirányoz egy pontszámot, már az októberi stuttgarti világbajnokságon és a 2020-as tokiói olimpián is jelen lesz.

Az előzetes tervek szerint a június 27-én kezdődő győri világbajnokságon a lányoknál az ugrás és a gerenda, a fiúknál pedig a lólengés, a gyűrű és az ugrás kap elektronikus pontozó rendszert. Természetesen a szoftver tényleges bevezetéséig még hosszú tesztelésekre és egyeztetésekre van szükség.

Az első junior torna-világbajnokságot június 27. és 30. között rendezik meg Győrben. (Nyitókép: Berki Krisztián, Fotó: MTI/EPA)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.