Sport

Csúszik az év legjobban várt bokszmeccse

December elején rendezték a Tyson FuryDeontay Wilder összecsapást és a két nehézsúlyú bokszoló nem is okozott csalódást, jó kis meccset vívtak, a pontozók pedig nem tudtak dönteni köztük, így mindketten megőrizték veretlenségüket.

Senki nem számított erre az eredményre a Wilder-Fury meccsen
Volt két leütés is, de végig nagyon szoros volt a csata.

Az első meccs után mindenki a visszavágóról beszélt, és úgy tűnt, tavasszal össze is jön a második felvonás.

Senki nem számított erre az eredményre a Wilder-Fury meccsen
Volt két leütés is, de végig nagyon szoros volt a csata.

Most viszont kiderült, csúszhat az időpont, mivel Fury még bevállalt egy meccset, mielőtt ismét ringbe száll Wilder ellen, írja a BBC.

Ezt Mauricio Sulaiman, a Bokszvilágtanács (WBC) elnöke árulta el, az ellenfél kiléte viszont egyelőre nem ismert.

Fury nemrégiben írt alá egy fejedelmi szerződést, az ESPN amerikai sportcsatorna 80 millió dollárt fizet neki a következő öt meccséért.

Mivel Wilder a Showtime nevű csatornával áll szerződésben, a három nehézsúlyú övet is birtokló Anthony Joshua a DAZN-nel állapodott meg, nem lesz könnyű tető alá hozni az egymás elleni meccseiket.

Tyson Fury megütötte a főnyereményt, csak ezzel lehet, hogy bokszrajongók szívják meg
Ami neki jó, azzal nem biztos, hogy a nézők is jól járnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik