Sport

Hosszabbított Németországban a magyar válogatott kézikapus

A német másodosztályban szereplő Lübbecke hivatalos honlapján jelentette be, hogy a kézilabdacsapata magyar kapusa, a 87-szeres válogatott Tatai Péter egy évvel meghosszabbította nyáron lejáró szerződését. A 35 éves játékos, aki két világ- és egy Európa-bajnokságon járt a magyar válogatottal, azt mondta, izgatottan várja a közös munka folytatását.

A ránk jellemző filozófiával folytathatjuk a megkezdett munkát az ő tapasztalatának és minőségi játékának köszönhetően, a továbbiakban is fejlődhetnek mellette a fiatal kapusaink. Örülünk, hogy sikerült maradásra bírni a következő szezonra

– mondta Zlatko Feric vezetőedző, aki szintén nemrég hosszabbított.

Tatai 2016 óta játszik a Lübbeckében, először feljutott a csapattal a Bundesligába, ahonnan az előző szezonban estek ki. Jelenleg a negyedik az együttes a másodosztályban, ahonnan az első kettő jut majd fel az élvonalba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik