Sport

Nem is látta a kaput, mégis zseniális gólt szerzett

Korábban a témában:

Magyar rangadót vívtak a szlovák jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában, a Diósgyőr a MAC Újbudát fogadta. A meccsnek már csak a MAC szempontjából volt tétje, amely meg akarta tartani a kilencedik helyét, és ez végül sikerült is neki, mivel hosszabbítás után 3-2-re győzött.

A találkozó legszebb gólját a MAC kanadai légiósa, Chris Langkow szerezte, aki a harmadik harmadban négy a négy elleni játék során a kapunak háttal állva, fonákkal húzta be a korongot. A gól 3:08-nál látható itt.

A 13 csapatos szlovák bajnokságban az első hat helyezett automatikusan résztvevője lesz a rájátszásnak, míg a 7-10. helyezettek három győzelemig tartó párharcot vívnak egymással.

A DVTK és a MAC épp egymás ellen játszik majd, így biztosan lesz magyar csapat a rájátszás negyeddöntőjében.

A párharcot a miskolciak kezdik otthon, az első meccset pénteken rendezik.

eredmény:

DVTK Jegesmedvék – MAC Újbuda 2-3 (1-0, 0-1, 1-1, 0-1) – hosszabbítás után
gól: Magosi (5.), Galanisz (49.), illetve Dansereau (22.), C. Langkow (54., 61.)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.