Sport lineup

Befejezi a ketrecharc legnagyobb legendája

A visszavonulás mellett döntött minden idők egyik legjobb és legnépszerűbb ketrecharcosa, Georges St-Pierre, írja több lap, köztük az ESPN is. A hír hallatán Habib Nurmagomedov egyből kiírta az Instagramra, hogy St-Pierre megtisztelné őt, ha még egyszer utoljára, novemberben egy oktagonba lépnének, de a 37 éves kanadai azt mondta, ez nem fog összejönni és egy sajtótájékoztatón majd részletezi is, hogy miért nem.

St-Pierre 2002-ben debütált az MMA-ban, első öt mérkőzését megnyerte, majd 2003-ban leszerződött a UFC-vel és óriási szerepe volt abban, hogy maga a sorozat, meg úgy eleve a ketrecharc olyan népszerű lett, mint amilyen napjainkban.

Háromszor volt bajnok váltósúlyban, majd 2017-ben debütált középsúlyban is, ahol egyből övet nyert. Ezzel ő lett a negyedik ketrecharcos, aki két különböző súlycsoportban nyert bajnoki címet.

Ez utóbbi, a Michael Bisping elleni összecsapása volt az utolsó 2017 novemberében, azóta nem küzdött meg senkivel. Előtte is kihagyott egy hosszabb időszakot, azt megelőzően ugyanis 2013-ban harcolt legutóbb, de Bisping elleni meccsét követően tényleg komolyan felmerült a lehetősége egy Nurmagomedov elleni mérkőzésnek, sokan bíztak benne, hogy folytatja.

26-2-es mérleggel vonul vissza.

Nyitókép: Mike Stobe / GETTY IMAGES NORTH AMERICA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik