Sport lineup

Hipnotizáló blokkal jelentkezett a kosárlabda 18 éves, 130 kilós szörnyetege

Zion Williamsonról, a Duke 18 éves kosárlabdázójáról már többször írtunk, ami persze nem meglepő, mert egy két lábon járó highlight-gyűjtemény a srác. Ezt a hétvégén is bizonyította, amikor csapatával 81-71-re verték idegenben a Virginia Egyetemet.

Williamsonnak 18 pontja volt, de ami miatt most megint róla beszél mindenki, az egy blokk, amit a második félidőben osztott ki.

A meccs összefoglalója:

A Virginia kijátszotta a labdát a sarokba egy triplához, De’Andre Hunter pedig felemelte a dobást, a védője ugyanis méterekre volt tőle. Csakhogy ez a védő Williamson volt, akinek 130 kilogrammos testsúlya ellenére egészen elképesztő emelkedése van. És aztán ez történt:

Igen, Zion Williamson a fizika törvényeit meghazudtolva ugrott fel blokkolni, már-már repült azért a labdáért, amit persze ki is bombázott a lelátóra. Hipnotizáló a felvétel, az biztos, hogy egyszer nem elég megnézni.

Hogy ki ez a fiú, és mit érdemes tudni róla, azt ebben a cikkben foglaltuk össze.

Arra született, hogy róla szóljon a kosárlabda következő évtizede
LeBron James óta nem látott olyan szupertehetséget a kosárlabdavilág, mint amilyen Zion Williamson.

Nyitókép: Ryan M. Kelly/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik