Sport lineup

A megsemmisítő zsákolás rázta fel az NBA szupercsapatát

A címvédő Golden State Warriors hazai pályán verte 115-101-re a LeBron James nélkül kiálló Los Angeles Lakerst az NBA legutóbbi játéknapján. A meccs elejét nagyon megnyomta a GSW, az első negyedben 14 ponttal is vezetett, innen jött vissza a Lakers, a harmadik negyedre pedig fordítani is tudott, volt, hogy tíz pont volt az előnye (71-81).

Ekkor jöttek DeMarcus Cousins pillanatai, aki előbb kiharcolt és értékesített két büntetőt, majd látványosan átzsákolta Kyle Kuzmát, és még erőt demonstrálva pár pillanatig ott állt feldöntött ellenfele fölött.

Ez volt az a pillanat, ami felrázta a Golden State-tet, amely aztán visszajött a meccsbe, majd a negyedik felvonásban ellépett riválisától és végül simán nyerte a meccset. Klay Thompson volt a legeredményesebb a maga 28 pontjával, míg Cousins összesen 18 pontot és 10 lepattanót szerzett.

A center hatalmas erősítés a Golden State-nek, ráadásul bagóért sikerült megszerezni: Cousins még tavaly, a New Orleans Pelicans játékosaként szenvedett Achilles-ínszakadást, ami után egyik csapat sem akart neki méretes szerződést adni, így végül egy évre, 5,3 millió dollárért írt alá Warriorshoz, ami egy ilyen kaliberű játékosárt aprópénz. Sérülése miatt kihagyta a szezon első felét, január közepén tért csak vissza, a mostani volt a hetedik mérkőzése. 23 perc alatt 14 pontot és 7 lepattanót átlagol.

James Harden ismét parádés estén van túl, a Houston Rockets dobógépe most 43 ponttal vezette győzelemre csapatát a Utah Jazz ellen.

Hardennek 12 lepattanója és 5 labdalopása is volt mellé, a mostani volt karrierje harmadik mérkőzése, amelyen legalább 40 pontig, 10 lepattanóig és 5 stealig jutott, erre korábban csak Michael Jordan és Anthony Davis volt képes – a labdalopási statisztikákat 1973 óta vezetik az NBA-ben.

Luka Doncic sem akar leállni, a szlovén szupertini 35 pontot, 11 lepattanót és 6 asszisztot jegyzett Clevelandben, nyerőembere volt a Dallas Mavericksnek. Nem mellesleg ő a liga történetének hetedik tinédzzere, aki elérte az 1000 pontos álomhatárt. Csak, hogy elhelyezzük ezt a teljesetíményt, álljon itt a másik hat játékos névsora: LeBron James, Kobe Bryant, Carmelo Anthony, Kevin Durant, Dwight Howard, Devin Booker.

Eredmények – NBA, alapszakasz

Detroit Pistons – Los Angeles Clippers 101-111

Charlotte Hirnets – Chicago Bulls 125-118

Orlando Magic – Brooklyn Nets 102-89

Washington Wizards – Milwaukee Bucks 115-131

Cleveland Cavaliers – Dallas Mavericks 98-111

Miami Heat – Indiana Pacers 88-95

Golden State Warriors – Los Angeles Lakers 115-101

San Antonio Spurs – New Orleans Pelicans 113-108

Minnestoa Timberwolves – Denver Nuggets 106-107

Phoenix Suns – Atlanta Hawks – 112-118

Utah Jazz – Houston Rockets 98-125

Sacramento Kings – Philadelphia 76ers 115-108

Nyitókép: Lachlan Cunningham/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik