Sport

Vladan Matics: Bocsánat, senkit nem akartam megbántani

Egy nappal azután, hogy kiöntötte a lelkét, a világbajnokságon csupán a 10. helyen végző magyar férfi kézilabda-válogatott társkapitánya, Vladan Matics bocsánatot kért a szavaiért.

Matics: Azt mondják, dől a pénz a magyar kézilabdába. Hol?
A magyar válogatott társkapitánya szerint mindenben változtatni kell, ha sikeresek akarunk lenni.

A szakember azt mondta, elragadták az indulatok, amikor azt fejtegette, hogy a csapatok sokszor a saját csarnokban nem tudtak játszani, és hiába gondolják, hogy Magyarországon dől a kézilabdába a pénz, az összeg nagy része a Szeged meg a Veszprém fele megy. Matics a játékosokat sem kímélte, szerinte „szörnyű állapotban vagyunk, zsírosak vagyunk, nagydarabok vagyunk, lassú a lábunk.”

Matics azóta viszont meghátrált, a Nemzeti Sportnak elmondta, megbánta a szavait.

Újra meghallgattam és elolvastam, amit az élő adásban talán kissé élesen és nyersen, de szívből mondtam, és rájöttem, hogy ezzel többeket megbánthattam, holott nem ez volt a
szándékom. Kapitánytársammal, Csoknyai Istvánnal együtt ugyanúgy mindent megtettem a csapat jó felkészítéséért és sikeres vébészerepléséért, mint maguk a játékosok és a keretnél kifogástalanul dolgozó stáb tagjai. A balszerencse, valamint több – már nem sorolom újra – előzmény és körülmény azonban úgy hozta, hogy sikertelenek maradtunk. Ezt sajnos hirtelen kimondott szavakkal magyaráztam. Bocsánat, senkit sem akartam bántani

– jelentette ki a szakember.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik