Sport

Fa Nándort beiktatták a halhatatlan magyar sportolók közé

Fa Nándor óceáni szólóvitorlázót beiktatta tagjai közé a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete. A csütörtöki, gálavacsorával egybekötött ceremónián Kárpáti György, az egyesület elnöke nyújtotta át az elit tagságot igazoló plakettet.

A hajótervezőként és hajóépítőként is elismert vitorlázót a szeptember 19-én elhunyt négyszeres olimpiai és háromszoros világbajnok párbajtőrvívó, mesteredző, Kulcsár Győző megüresedett helyére választották be a tagok.

Meghalt Kulcsár Győző
A korábbi olimpiai bajnok párbajtőröző 77 éves volt.

Méltatását Gundel Takács Gábor sportriporter olvasta fel.

Másoknál csak önmagunk legyőzésével lehetünk jobbak. Azt gondolom, Fa Nándort minden fiatal elé példaképnek lehet állítani

– hangzott el a sportemberről, aki pályafutása alatt három könyvet is írt, a Szent Jupát 700 napja, Magad, uram és Kalandjaim a Föld körül címmel.

“Az az ötven év, amit sportolóként megéltem, hihetetlen küzdelmet és munkát hozott, de nem érzem áldozatnak, hiszen az a szépség, amit kaptam, nincs arányban ezzel”

– mondta beszédében a vitorlázó.

Fa Nándor ötször vitorlázta körbe a Földet – háromszor egyedül -, tavaly február óta pedig betölti a Magyar Vitorlás Szövetség tiszteletbeli elnöki posztját. A Vendée Globe elnevezésű földkörüli viadalon 1993-ban az ötödik helyen végzett, ezzel ő volt a legjobb nem francia vitorlázó, ráadásul maga tervezte és építette hajóval.

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik