Sport

Újabb áldozatokat követelt egy bikaszelidítő verseny Indiában

Két ember meghalt és 41 megsérült egy nagy vihart kavaró “bikaszelídítő” versenyen a délkelet-indiai Tamilnádu államban – közölte a helyi rendőrség hétfőn. A tamil nyelven jallikattunak nevezett sportot állatvédő aktivisták régóta ellenzik, sőt 2014-ben be is tiltotta a legfelsőbb bíróság.

Az állam kormányzata azonban a helyiek tiltakozásainak hatására 2017-ben feloldotta a tilalmat, így aztán a hagyományos sportnak számító jallikattu szezonja január 14-én kezdődött idén. A vasárnap tartott, rekordméretű eseménynek szánt versenyen, amelyet állami vezetők nyitottak meg, 1353 bika, több mint 500 “szelídítő” és 27 ezer néző vett részt.

A két halálos áldozat a nézők közül került ki. A sebesültek között 12 “szelídítő” és 29 néző volt, tizenhárman súlyos sérüléseket szenvedtek.

A jallikattu hagyománya hasonlít a spanyol bikaviadalokéhoz, a tamil újév aratási ünnepe, a pongál idején tartják. A bikát egy nyílt területen elengedik, és a verseny résztvevői a szarvánál fogva próbálják “megszelídíteni”. A győztes pénzjutalmat, aranyérméket és más díjakat kap.

Nyitókép: Arun SANKAR / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik