Sport

Ezektől a tornagyakorlatoktól dobtunk hátast az elmúlt években

Letarolta az internetet az amerikai tornász, Katelyn Ohashi gyakorlata, amelyet az UCLA sportolója egy hétvégi versenyen mutatott be. Az erről készült videót világszerte több tízmillióan nézték meg.

Íme Ohashi gyakorlata:

A 21 éves Ohashi, aki 2013-ban még a riói olimpiáról álmodott, majd testi és lelki sérülései miatt fel akart hagyni a tornával, egy csapásra híres lett.

Ki ez a tornász, aki letarolta az internetet?
Egy reményvesztett, a sportágától megcsömörlött lányból született az a varázslatosan jókedvű fiatal lány, és talajgyakorlat, amit több, mint 31 millióan néztek meg világszerte.

A videó kicsit megosztotta a közvéleményt, mert bár sokan csodálták a gyakorlatot, de a szakértők megjegyezték azt is – egyébként jogosan –, hogy oké, látványos, de egy világverseny ezzel semeddig sem jutna. Amikor bővebben is írtunk Katelyn Ohashiról, akkor megkérdeztük Csisztu Zsuzsát is, a korábbi tornász pedig ráerősített erre, azt mondta, míg az amerikai egyetemi sportok a legtöbb esetben a profizmus kezdetét jelentik, addig tornában ez már inkább levezetés, a sportolók inkább jól érzik magukat.

Kifejezetten benne van az a hangulat, ahol nem első sorban versengés, inkább már öröm a sport, így az az Ohashi-féle örömtorna is belefér, ahol látszik, az egész csapat kívülről tudja, a szőnyeg mellett vele csinálja végig a gyakorlatát. Inkább élvezet, eufória ez már, olyan, amire csak a sport képes. Katelyn gyakorlata is ilyen: elbűvölő, egyedi és humoros

– mondta a 24.hu-nak Csisztu, aki szerint akrobatikus, nőiesen kivitelezett, de nem annyira precíz ez a gyakorlat, így nagy világversenyen nem kerülne döntőbe.

Nyilván nem is ez a célja. Viszont visszaad végre valamit a nagybetűs női tornából és az amerikai egyetemi versenyek hamisítatlan hangulatából.

Pont az örömtorna-hangulat az, ami miatt ennyire népszerű lett ez a videó, és ha jobban belegondolunk, akkor az elmúlt években leginkább amerikai versenyeken bemutatott gyakorlatok voltak, melyeket felkapott a net és emiatt a világ minden tájára eljutottak. A Deadspin összeállított egy gyűjtést azokból az amerikai versenyeken készült videókból, amelyek szintén híresek lettek.

Lloimincia Hall

A Deadspin cikke szerint ez volt az első videó, amely világhódítót útra indult. 2014-ben az LSU tornásza mutatta be, és bár az louisianai egyetem feltöltötte a Youtube-jára a videót, beletelt egy kis időbe, mire felkapta a net. Aztán egy oldal beszámolt róla egy kattintós címmel, Hall pedig a végén már országos tévék reggeli műsoraiban nyilatkozott és már nem csak a hardcore tornadrukkerek ismerték a nevét.

Sophina DeJesus

Ő is a UCLA-re járt, amikor bemutatta ezt a gyakorlatot 2016-ban és Ohashihoz hasonlóan vagány mozgások színesítették az előadást, a csarnok pedig itt is majd felrobbant egy-egy figuránál. DeJesusról aztán a New York Times is írt egy hosszabb anyagot.

Aja Sims

Ez egy picit kakukktojás abból a szempontból, hogy az alabamás Sims nem lett világhírű. Viszont csak megnézték 2017-es gyakorlatát 13 millióan a Facebookon, ami azért szintén nem elhanyagolható szám.

Katelyn Ohashi

Bizony, bár sokan most ismerték meg a nevét, neki is volt már egy olyan gyakorlata 2018-ban, amit azóta 80 milliószor játszottak le. A zeneválasztás egyébként itt is tökéletes, a Michael Jackson-egyvelegnél jobbat nem is nagyon lehet elképzelni egy kiadós tornabulihoz.

Margzetta Frazier

Maradunk a UCLA-nél, ez egy egyetemi előválogató verseny volt, Frazier pedig olyan tornagyakorlatot mutatott be tavaly, hogy a többség szerint ez még Ohashit is veri. Más kérdés, hogy a pontozók erre nem adtak tökéles, 10-es pontszámot.

Shannon Hortman-Evans

És végül a utah-i Hortmans Evans gyakorlata, aki szintén a napokban vált ismertté, ő Super Mariót keverte a tornával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik