Sport

Európa-bajnokság: jó rajtot vettek a gyorskorisok

A férfiaknál Liu Shaoang és sérüléssel bajlódó bátyja, Liu Shaolin Sándor, míg a nőknél Jászapáti Petra és Bácskai Sára Luca is sikerrel vette az 500 és 1500 méter péntek délelőtti selejtezőjét a hollandiai Dordrechtben zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon. Az egyetlen magyar búcsúzó a 16 éves Somogyi Barbara volt.

Az iskolásoknak köszönhetően már délelőttre megteltek a lelátók, így jó hangulatban kezdődött a kontinensviadal. A leghosszabb távon a tavaly bronzérmes Bácskai nehéz futamba került, de a világ- és Európa-bajnok brit Elise Christie és a francia Veronique Pierron mögött “megcsípte” a még továbbjutást érő harmadik helyet a hatfős futamban. Jászapátinak nem kellett izgulnia, mivel hárman elszakadtak a többi riválistól, s végül másodikként lépett az elődöntőbe. Somogyinak – a papírformának megfelelően – esélye sem volt, futamutolsóként haladt át a célvonalon.

A legrövidebb távon Bácskai és Jászapáti is “kicentizte” a továbbjutást, mivel az első két hely ért biztos negyeddöntőt, de ők harmadikként zártak, végül a hét futamból benne voltak a legjobb hat harmadikban, így mindketten idővel kerültek a következő körbe. Bácskainak ehhez előznie kellett két körrel a vége előtt, de két világklasszis ellenfelét, Christie-t és a hazai közönség előtt szereplő olimpiai bajnokot, Suzanne Schultingot megközelíteni sem tudta. Somogyi ezen a távon is utolsóként búcsúzott.

Nem vagyok elégedett, hiába jutottam tovább mindkétszer, nem ment jól. Nehéznek éreztem a lábaimat. Nem baj, szombaton jobb lesz, ahogy tavaly is

– utalt arra az MTI-nek Bácskai, hogy egy éve Drezdában rosszul sikerült futamok után végül harmadik lett 1500 méteren.

A férfiaknál 1500 méteren Liu Shaoang elsőként, Liu Shaolin másodikként jutott elődöntőbe, míg 500-on mindketten futamgyőztesként biztosították helyüket a negyeddöntőben. A 20 éves Liu Shaoang utóbbi számban több mint másfél másodpercet vert üldözőire, ami ezen a távon ritkaságszámba megy.

Érzékeny a fájós bokám, még nem az igazi. A mai napot kibekkelem, szombaton már jobb lesz. Egyelőre nem merek teljesen beleállni a kanyarokba

– mondta az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Liu Shaolin arra utalva, hogy hétfői esését követően még nem jött teljesen rendbe a jobb bokája.

A 17.30-kor kezdődő délutáni programban még az 1000 méter selejtezőit és a váltó negyeddöntőket bonyolítják le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik