Sport

Ennél parádésabb teniszütést nehéz lesz összehozni idén

Kevés reménytelenebb helyzet létezik annál egy teniszmeccsen, amikor a szervafogadásnál épphogy csak vissza teszi egy játékos a labdát, miközben a rivális már fel is lépett a hálóhoz. Daniel Evans az Australian Open selejtezőjében bemutatta, hogy létezik megoldás, bár aki ezt utána tudja csinálni, annak jár a kalaplengetés.

A brit Evans a Jurij Rodionov elleni mérkőzésén került ilyen kiszolgáltatott szituációba, az osztrák ráadásul az ellenfél mozgásával ellentétes területre bombázta a labdát. Evans azonban refelexből a háta mögé csapott az ütővel, eltalálta a lasztit és ütött egy nyerőt. Íme:

Daniel Evans három szettben nyerte meg végül ezt a mérkőzést, így bejutott a selejtező harmadik körébe. Az olasz Paolo Lorenzit kéne legyőznie a főtábláért.

A 28 éves brit teniszező kevésbé ismert, pályafutása legjobbjaként 41. volt a világranglistán, most viszont csak a 190. helyen jegyzik. Eddig kilenc alkalommal volt Grand Slam-főtáblán, a legjobb eredményét épp Melbourne-ben érte el, akkor negyedik körig, azaz a nyolcaddöntőig jutott, legyőzte Marin Cilicet és Bernard Tomicot is a kiemeltek között, Jo-Wilfried Tsonga ellen pedig szettelőnyben volt, de végül négy játszmában kikapott a franciától.

Nyitókép: Graham Denholm/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik