Sport

Szellő Imre megcsinálta azt, amit magyar bokszoló még soha

Szellő Imre, veretlen cirkálósúlyú ökölvívó 2018-ban mind a négy nagy profi szervezetnél az első 15 között van a ranglistán.

  • A Boksz Világszervezetnél (WBO) második,
  • a Nemzetközi Bokszföderációnál (IBF) ötödik,
  • a Boksz Világtanácsnál (WBC) 13.,
  • a Boksz Világszövetség (WBA) minap kiadott listáján a 14. helyen debütált.

Klubja tájékoztatása szerint kizárólag azok az ökölvívók vehetnek részt világbajnoki címmérkőzésen, akiknek a neve ott van az adott vb-meccsel érintett szövetség TOP 15-ös listáján. Eredményeivel a ceglédi bokszoló ennek immár eleget tesz.

Szellő Imre első magyarként szerepel mind a négy szervezetnél a világranglistán.

A profiknál 22 gőzelemmel álló Szellő bármelyik szervezetnél bokszolhatna vb-övért, ugyanakkor karrierje a WBO irányába mozdulhat el, ahol korábban az interkontinentális övet is birtokolta. Már érkezett is javaslat a német Firat Arslan elleni selejtező mérkőzésre, amelynek győztesét hivatalos kihívói pozícióba helyezik.

Szellőén kívül még két magyar bokszoló neve szerepel nagy szervezet világranglistáján: a nagyközépsúlyú WBO interkontinentális bajnok Kis Máté a 14., míg a korábbi nagypehelysúlyú WBO Európa-bajnok Kovács Zoltán a 15. helyen áll a Boksz Világszervezetnél.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik