Sport

Botrány a dartsvébén, sörrel öntötték le Michael van Gerwent

Az első helyen kiemelt Michael van Gerwen is elkezdte a PDC mostani világbajnokságát, a holland klasszis négy szettben győzte le az angol Alan Tabernt a második fordulóban.

A bevonulása emlékezetesre sikerült, igaz, nem a jó értelemben, valaki ugyanis leöntötte sörrel. Van Gerwen jól láthatóan felhúzta magát a történteken, majd visszament a backstage-be, hogy pólót cseréljen és megmossa az arcát. Csak ezután ment fel az Alexandra Palace pódiumára, ahol Tabern már várta.

Soha nem történt még ilyen velem. Nem is tudtam, hogyan reagáljak, nagyon mérges voltam. Az egyetlen, amit tehettem, hogy pólót cserélek. Nehéz pillanatok voltak

mondta a Guardian cikke szerint a holland.

Dartsversenyekre jellemző, hogy fantasztikus a hangulat és a közönség emelkedett hangulatban van, de mindent azért ott sem lehet megtenni. A férfit, aki leöntötte a PDC 2014-es és 2017-es világbajnokát, kivezették a teremből és örökre kitiltották a versenyről.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Fotó: Marjai János/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.