Sport

Az atlétikai vb csak egy lépcső a budapesti olimpia felé

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Budapest elnyerte a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát. Ez pedig – a DIGI Sport híradójának nyilatkozó Kulcsár Krisztián MOB-elnök szerint – egy későbbi olimpiai pályázat miatt is fontos lehet.

Teljesen egyértelmű, hogy ha egy ország az olimpiára pályázik, akkor a meglévő, megfelelő infrastrukturális helyzet egy szempont. Ha most épül egy olyan olimpiai stadion, amely az olimpiai-atlétikai számokat képes vendégül látni, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy ez nagyban segítheti egy esetleges budapesti pályázatnak az esélyeit

– mondta Kulcsár Krisztián a Sport24-nek, hozzátéve, hogy ő már régóta szeretné, ha Budapest olimpiát rendezhetne.

A Magyar Olimpiai Bizottság mindig, szinte alapszabályszintű kötelességének tekinti azt, hogy a magyarországi, budapesti olimpia pártján álljon. Én magam is a budapesti olimpia egyik legnagyobb támogatója vagyok, most már lassan két évtizede

– fogalmazott a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, aki párbajtőrözőként kétszer (1992-ben és 2004-ben) is csapatezüstöt nyert a játékokon.

Kulcsár Krisztián kiemelte, hogy idén négy olimpiai számban is vb-aranyat szereztek a magyar sportolók. A kajakosok három (női K1, K2, K4 500 méter) számban nyertek világbajnokságot, míg a vitorlázó Berecz Zsombor az olimpián szintén szereplő finn dingi hajóosztályban lett aranyérmes.

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.