Sport lineup

Kevin Durant sziporkázott, de nem ért vele semmit

A Toronto Raptors hosszabbítás után 131-128-ra legyőzte otthon a címvédő Golden State Warriors csapatát az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. A vendégeknél Kevin Durant 51 pontot szerzett.

A kanadai gárda sorozatban hetedik sikeréért a nyáron a San Antonio Spurstől szerződtetett Kawhi Leonard tett a legtöbbet, aki 37 pontot szerzett. A Raptors ezt megelőzően sorozatban nyolc mérkőzésen maradt alul a Warriorsszal szemben. Leonard mellett is volt több jó egyéni teljesítmény a hazai együttesben: Pascal Siakam 26 pontot dobott, s a hosszabbítás utolsó perceiben öt büntetője is sikeres volt. A kanadaiaknál Kyle Lowry 20 pontja mellett 12 gólpasszt is kiosztott.

A Los Angeles Lakers hazai pályán – a 38 pontos LeBron James vezetésével – győzte le az Indiana Pacerst. Luke Walton csapata az első negyed után már 38-15-re is vezetett, de a harmadik felvonásra a vendégek – 24 pontos hátrányt ledolgozva – kerültek előnybe, mielőtt az aranysárga-lilák ismét a maguk javára fordították az összecsapást.

A másik Los Angeles-i csapat is győzött: a Clippers a Sacramento Kings vendégeként nyert 12 ponttal, s sorozatban negyedszer ünnepelhetett. A Clippersnek kifejezetten jól megy a Kings ellen, ugyanis 2013 márciusa óta sorozatban tizenkettedik alkalommal kerekedett riválisa fölé.

NBA, alapszakasz, eredmények:

Toronto Raptors-Golden State Warriors 131-128 – hosszabbítás után
Los Angeles Lakers-Indiana Pacers 104-96
Sacramento Kings-Los Angeles Clippers 121-133

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik