Sport lineup

Olyan verést kaptak LeBronék, hogy arra még nem volt példa a Lakers történetében

Los Angelesben játszották az NBA legutóbbi játéknapjának slágermeccsét, a Lakers ugyanis a Toronto Raptorsszal játszott. Még akkor is kiemelkedett a felhozatalból ez az összecsapás, hogy a kanadaiaknál nem játszott Kawhi Leonard. Az ő pihenője azt is jelentette, hogy LeBron Jamesék esélyei nőttek a győzelemre, aztán hamar szerte is foszlottak, akkora volt a különbség a két csapat között az első negyedben.

A Raptors 42-17-re vezetett az első 12 perc után. Amióta bevezették a támadóidőt (1954-55), azóta még nem volt ekkora hátrányban egy negyed után a Lakers az ESPN statisztikái szerint.

Bár az ezt követő három játékrészt a hazaiak húzták be, összességében elég sima, 121-107-es vereséget szenvedtek. Serge Ibakával nem tudott mit kezdeni a Lakers, a torontói center egy masszív 34 pont, 10 lepattanós dupla-duplával volt a mezőny legjobbja.

A játéknap teljesítménye ugyanakkor Giannis Antetokounmpoé, a Görög Szörnyé: 26 pont, 15 lepattanó és 11 assziszt került a neve mellé a statisztikai lapra, a Milwaukee-t pedig 144-1209-es győzelemre vezette a Sacramento ellen.

Eredmények – NBA, alapszakasz

Milwaukee Bucks – Sacramento Kings 144-109

Brooklyn Nets – Philadelphia 76ers 122-97

Washington Wizards – New York Knicks 108-95

San Antonio Spurs – Orlando Magic 110-117

Phoenix Suns – Memphis Grizzlies 102-100

Portland Trail Blazers – Minnesota Timberwolves 111-81

Los Angeles Lakers – Toronto Raptors 107-121

Nyitókép: Harry How/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Couple kissing at night in the city
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.