Sport

Egyetértett Orbán Viktorral a NOB elnöke

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke pörgős, remek hangulatú világbajnokságnak nevezte a vasárnap zárult budapesti birkózó vb-t. A német sportvezető Orbán Viktor korábbi szavait visszhangozta és Budapestet a világ egyik sportfővárosának nevezte, amely mindig kitesz magáért.

Többször jártam már itt, és mindig rácsodálkozom a szépségére. Most sem volt ez másképp, pompás, nagyszerű környezettel várta a sportolókat a magyar főváros

– jelentette ki Bach.

A NOB elnöke a világbajnokság lebonyolítását dinamikusnak és pörgősnek nevezte, szerinte ennek is köszönhető, hogy a szurkolók is végig jó hangulatban voltak.

„Nagyon tetszett a finálék előtti show is: a ritmikus gimnasztika és a tradicionális birkózó bemutató összehozta a múltat és jelent egy remek előadás keretein belül, szóval látványos volt, és én remekül éreztem magam” – mondta. Meglátása szerint gördülékenyen mentek a dolgok, a szervezőbizottság könnyen vette az akadályokat.

Bach pénteken német aranyéremnek is tapsolhatott: a kötöttfogásúak 72 kilogrammos versenyében Frank Stäblernek személyesen gratulált a Korpási Bálint felett aratott győzelmét követően.

Nyitókép: MTI/Puskás Akadémia

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73884261, Erdei Zsolt, becenevÈn "Mad·r" vil·gbajnok magyar fÈlnehÈzs˙ly˙ profi ˆkˆlvÌvÛ. A Magyar ÷kˆlvÌvÛ-szakszˆvetsÈg elnˆke., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.