Sport

Amerikai irányítóval megy neki az Eb-selejtezőnek a magyar kosárválogatott

A Sopron Basket amerikai születésű légiósa, Yvonne Turner is helyet kapott a sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésekre készülő női kosárlabda-válogatottban. A magyar szövetség hétfői tájékoztatása szerint a szövetségi kapitány, Székely Norbert 15 fős keretet jelölt ki a két novemberi mérkőzésre, ezeken kaphat szerepet a 2016 decemberében honosított irányító is.

A játékosok november 11-én találkoznak Székesfehérváron, ahol az MKOSZ edzőcsarnokában készülnek a két idegenbeli összecsapásra. Előbb 17-én Albániában, majd négy nappal később Oroszországban játszik a válogatott.

A magyarok eddig a litvánokat kétszer, az albánokat győzték le, míg az oroszoktól kikaptak, így ha Albániában nyernek, akkor minden bizonnyal kijutnak a 2019-es, szerb-lett közös rendezésű Eb-re, mivel a selejtezőcsoportok győztesei mellett a hat legjobb második is résztvevő lesz.

A keret

Studer Ágnes (Atomerőmű KSC Szekszárd), Raksányi Krisztina (CMB CARGO UNI Győr), Yvonne Turner (Sopron Basket), Gereben Lívia (Atomerőmű KSC Szekszárd), Dubei Debóra (Sopron Basket), Simon Zsófia (PEAC-Pécs), Nagy Dóra (CMB CARGO UNI Győr), Katona Szidónia (Aluinvent DVTK), Török Ágnes (CMB CARGO UNI Győr,) Varga Zsófia (CMB CARGO UNI Győr), Hegedűs-Őri Györgyi (ZTE NKK), Krivacsevics Tijana (Botas), Kiss Virág (Atomerőmű KSC Szekszárd), Barnai Judit (PEAC-Pécs), Határ Bettina (Sopron Basket)

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik