Sport

Orbán Viktor: Van mire és kire büszkének lenni

„Vállalni kell a sikereinket is, nem csak a kudarcainkat, különben sosem lesz belőlünk nagy nemzet” – mondta Orbán Viktor a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia átadási ünnepségén. A kormányfő azt mondta, hogy szerinte a magyar közéletben és sportvezetésben egyfajta kötelező álszerénység van, és amikor siker van, van egy elvárás, hogy úgy kell csinálni, mintha kisebbek lennénk. „Ez baj, ha van mire és kire büszkének lenni, igenis legyünk büszkék” – jelentette ki.

Orbán Viktor szerint kevés igazi minőségi akadémia van minden sportágban, de a kosárlabdában nem indokolatlan a Nemzeti Kosárlabda Akadémia névválasztása, mert ehhez foghatót sehol az országban nem talál az ember. Szerinte Pécs ismét közelebb került, hogy a magyar kosárlabdasport fővárosa legyen.

A miniszterelnök emlékeztetett: a kosárlabdának régen is voltak hagyományai a  városban, de a diadalmenet akkor kezdődött igazán, amikor a magyar kosárlabdasport fenegyereke, Rátgéber László Pécsre érkezett. A finoman szólva sem sikeres felcsúti fociakadémia alapítója kijelentette, hogy „márpedig komoly akadémiákat csak nagy egyéniségek köré lehet építeni”.

Elmondta, hogy most a kajakos Kovács Katalinnal dolgoznak együtt, és közel vannak a megállapodáshoz Hosszú Katinkával is.Orbán egy Rátgéber-idézettel is készült. „Vagy játékos vagy, vagy játékszer” – mondta anno a vajdasági szakember. A miniszterelnök egy kicsit kikacsintva hozzátette, „ez nemcsak a sportban van így, emelt fővel lehet veszíteni, de nem válhatunk az ellenfél játékszerévé, sosem alázhatnak meg bennünket”.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a Pécsi Tudományegyetemnek előbb-utóbb megállapodást kell kötnie a sportolókkal, hogy a diákok az egyetem ösztöndíjas képzésében tanulhassanak tovább. Fontos, hogy a tehetséges sportolók itthon maradhassanak, és ne azért menjenek ösztöndíjasnak Amerikába, mert itt nincsenek meg a feltételek.

Rátgéber László, az akadémia szakmai és stratégiai igazgatója köszöntőjében hangsúlyozta: a mai nap mérföldkő és hatalmas lehetőség arra, hogy az akadémia a magyar kosárlabdázás olyan alappillére legyen, amely példát mutat professzionalizmusával, utánpótlás-nevelő munkájával. A cél az, hogy nemzetközi szintű játékosokat neveljenek, ezért az akadémia nemcsak pécsi, hanem nemzeti ügy.

A Nemzeti Kosárlabda Akadémia alapkövét tavaly áprilisban tették le. Az egykori szennyvíztelep helyén megvalósult akadémia egy három pályából álló kosárlabdacsarnokkal, állandó lelátóval 400 ember számára, továbbá 1500 férőhellyel bővíthető mobil lelátóhellyel rendelkezik. A kiszolgáló helyiségeken túl a sportkomplexum működéséhez kapcsolódva 60 férőhelyes kollégium, irodák és előadótermek is épültek.

Az új épületegyüttes alkalmas élmezőnybeli kosárlabdázók nevelésére, felkészíti a fiatalokat a hazai és nemzetközi sportpályafutásra.

Kiemelt kép: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik