Sport

Egy forint nem sok, annyit se kaptak a magyar sakkozók

A magyar sakkcsapat szörnyen teljesített az olimpián saját tudásához képest. A Batumiban megrendezett nyílt versenyen a magyar csapat a 18. helyen zárt (185-ből), a női csapat az 5. helyen végzett (151-ből).

Az egyik legjobb magyar sakkozó, Almási Zoltán a közösségi oldalán fakadt ki, mivel elmondása szerint máshogy nem derülne fény az igazságra. A helyzet ugyanis a következő a nagymester szerint:

  • a Magyar Sakkszövetség egyetlen forinttal sem segítette a versenyzőket, a nehezen összehozott két edzőtábort, vagy magát a Sakkolimpián való részvételt
  • a Magyar Olimpiai Bizottság ígért anyagi támogatást, csak éppen soha nem utalt
  • a magyar kormány “kifelejtette” a sakkozókat, amikor az éves támogatást osztották ki a különböző sportágaknak

Almási bejegyzése azóta nagy figyelmet kapott, az ügynek lehet folyatása. Íme a Facebookon közzétett bejegyzés változatlanul:

Most jöjjönek a ˝köszönet˝ nyilvánitások…

˝Köszönjük˝ a Magyar Sakkszövetségnek, hogy egész évben nem volt fizetésünk, az Olimpára egy forint támogatást nem szereztek ( miközben tudták hogy lesz ez év Szeptemberében. 2 edzőtábort sikerült összehozni, 0 versenyzési keret) és csak púp volt a hátukra (köszönhetően a személyes ellentéteknek) az év legfontosabb versenye! Ez kiderült az Olimpia alatt zajló kommunikációból is, mert valószinű csak a Nemzeti Sportból értesültek az eredményekről.

Szintén ˝Köszönjük˝a Magyar Olimpiai Bizottság -nak, hogy a beigért olimpiai támogatást nem utalták át (már ha igazak az információk?!) és cserben hagyták a csapatot

A legnagyobb ´Köszönet˝ illeti Magyarország Kormányat , akik valószinű politikai indittatásból szintén nem adtak pénzt az Sakkolimpiára és a magyar sakknak, miközben év végén minden sportágnak kiosztották az éves támogatást (a Sakk semmit nem kapott, mert állitólag nem igényeltünk időben..) és ugye a magyar foci mindent visz. (no comment). Ennek most csak töredékét kértük volna, de azt sem kaptuk meg..Sikerült a magyar sakkozást padlóra tenni. Bravó, szép volt. Csak igy tovább

Ha nem megyek be a májusi közgyűlése, lehet az Olimpiára sem utaztunk volna ki..

Csak szért irtam le, hogy végre valaki tiszta vizet öntsön a pohárba..

Nyitókép: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik