Sport

Megmondta Valverde, hogy meddig folytatja még

A világbajnok országúti kerékpáros, Alejandro Valverde azt valószínűsíti, hogy a 2020-as tokiói olimpia után vonul vissza.

Az lenne az ötödik olimpia, amelyen részt veszek, ami rendkívül sok egy bringástól. Már ha olyan szinten leszek, amit elvárok magamtól. Ez az érem még hiányzik a gyűjteményemből, de elégedett vagyok azzal, amit elértem

– mondta a 38 éves spanyol kerékpáros, aki vasárnap nyerte meg az innsbrucki világbajnokság mezőnyversenyét.

Valverde arról is beszélt, hogy a tavalyi Tour de France-on elszenvedett súlyos térdsérülésekor álmodni se mert volna arról, hogy két ezüst- és négy bronzérem után megszerezheti a vb-aranyat, mert mint bevallotta, akkor azt gondolta, vége a pályafutásának, és protézist kap majd.

A Movistar sztárjának még egy évre van szerződése csapatánál. Pályafutása során nemcsak a vb-ken, hanem a háromhetes körversenyeken is remekelt, 2009-ben megnyerte a Vuelta a Espanát, de állhatott dobogón a Touron és a Giro d’Italián is. A klasszikus egynapos viadalok közül négyszer nyerte meg a Liége-Bastogne-Liége-t és ötször a Vallon Nyílt. Olimpián a pekingi 12. hely a legjobb eredménye.

Nyitókép: Oscar Gonzalez/NurPhoto via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik