Sport

Felhígítják a kézi-vb mezőnyét is

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) tervei szerint a 2021-es férfi világbajnokságot 24 helyett már 32 csapattal rendezik meg, írja az MTI. Hasszan Musztafa, az IHF elnöke létrehozott egy munkacsoportot a létszámbővítés előkészítésére és a részletek kidolgozására. A döntést már idén, a Katarban október 16. és 19. között tartandó Super Globe elnevezésű klubvilágbajnokságon meghozhatják.

A 2019-es, olimpiai kvalifikációs világbajnokság januárban Németországban és Dániában lesz 24 csapattal. A következő esztendőben rendezik az első Európa-bajnokságot kibővített mezőnnyel, ugyanis 2020-ban már nem 16, hanem 24 válogatott szerepel a tornán.

Michael Wiederer, az európai szövetség (EHF) elnöke szerint az Eb létszámbővítése miatt értelemszerű, hogy a világbajnokság mezőnyét 32 csapatosra növelik, mert más kontinenseknek is lehetőséget kell adni a fejlődésre. 2019-ben a két házigazdához további tizenegy európai csapat csatlakozik (ebből az egyik a címvédő Franciaország, valamint az Európa-bajnok spanyolok), valamint öt ázsiai (Japán szabadkártyával), három afrikai és három amerikai válogatott lesz még tagja a mezőnynek.

A 2021-es vb-nek Egyiptom ad otthont.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik