Sport

A BL-álomcsapat majdnem értékesebb, mint a Magyar Telekom

Majd harmincféle felállásban rakta össze a labdarúgó Bajnokok Ligája álomcsapatait a Transfermarkt. Ez átigazolási szakportál, ennek megfelelő módszertannal dolgozott: minden posztra a legtöbbet érő játékost tették. A különböző változatok egyvalamiben megegyeztek: egyszer sem jött ki úgy, hogy a tizenegy játékos összértéke 1 milliárd euró alatt legyen. Messi és Neymar pedig az összes felállásban szerepelt – írja a G7.

A legértékesebb csapatot 1,26 milliárd euróért, azaz hozzávetőleg 407 milliárd forintért lehetne megvenni. A gazdasági magazin szerint ez mindössze 18 milliárd forinttal kevesebb, mint amennyi a legnagyobb magyar távközlési cég, a Magyar Telekom jelenlegi piaci kapitalizációja.

Az újság megjegyzi azt is, hogy az álomcsapatok összeállítása, a brutális számok rámutatnak az átigazolási piac bajaira is: „Az éles verseny miatt teljesen elszállt átigazolási díjak eredményeként az öt legnagyobb bajnokság csapatai 2017-ben már egymilliárd euróval költöttek többet játékosvásárlásra, mint amennyit eladásokon kerestek. Ez a duplája a korábbi években megszokott különbözetnek.”

A cikk szerint számviteli okokból a hatalmas kiadások rövidtávon nem okoznak veszteséget, hosszabb távon viszont már a csapatok üzleti eredményességét is jelentősen ronthatják. A legnagyobb nyugati klubok ugyan egyre több forrásból gazdálkodnak, a lufi kidurranása azonban őket is megroppanthatja.

A G7 összegzése szerint a BL-ben szereplő 32 csapat játékosainak értéke a 14 milliárd eurót is meghaladja, ami jelenlegi árfolyamon 4535 milliárd forint. Mint írják: ennyi értéket teljes Magyarország nagyjából öt hét alatt állít elő.

Kiemelt kép: Josep Lago/AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

16 July 2019, France (France), Straßburg: Ursula von der Leyen was delighted after the announcement of the election results in the plenary hall. Von der Leyen becomes the new President of the EU Commission. The heads of state and government of the EU had proposed the CDU politician as successor to EU Commission President Juncker. Photo: Michael Kappeler/dpa
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.